Szita Károly elsunnyogta a judo csarnok bezárását

Kpsvr 2022-10-19 19:53:00
Szita, Gelencsér, és a teljes fideszes sajtó mélyen hallgatott a judo csarnok bezárásáról. Valahogy „elfelejtettek” beszámolni róla.

Információink szerint a gyerekek foglalkozásait jelenleg az Arénában tartják, de ez csak átmeneti, mert Szita Károly azt is be fogja hamarosan zárni. Ezután átkerül a judo az RG-csarnokba, ami szintén nem lesz ideális hely, hiszen nagy lesz a zsúfoltság, de nincs más választásuk.

Az Arénában egy folyosó-szakaszt kaptak a gyerekek, ahova egy meredek lépcső vezet. A bezárásról egy szülő számolt be a közösségi oldalon, ahova képeket is feltöltött a jelenlegi állapotról. Szita Károly és Gelencsér Attila a fideszes sajtóval együtt mélyen hallgatott a bezárásról, megpróbálták elsunnyogni, de kiderült.

A szülő a Facebookon adott hangot felháborodásának. Mint ironikusan írja: „Köszönjük, hogy bezáratták a Judocsarnokot. Remélem megéri... ” Majd hozzáteszi: „Felháborító!”

Mint ismert, Szita Károly úgy döntött, bezárja az Arénát, az Agórát, a Szivárvány Kultúrpalotát és a Csiky Gergely Színházat, azonban a színházban néhány helységet megnyitnak és áttelepítik az Agóra és a Szivárvány tevékenységének egy részét. A polgármester döntött arról is, hogy korlátozza a közvilágítást, illetve a 2023. januárjától nem jég lesz a Jégcsarnokban, hanem műanyag borításon korcsolyázhatnak a korisok.

Képek: Simotics Judit - Facebook

Borítókép: Gelencsér Attila Facebook-oldal

Szólj hozzá!

Szívszorító üzenetet küldtek a kirúgott tanárok

Sírás, düh és szomorúság. Ilyen ma az oktatás Magyarországon.

Döntött az Európai Bizottság: 2300 milliárd forint jön, 3000 milliárd zárolva

Magyarországon elsősorban a korrupció jelent problémát, ezért zárolják a 3000 milliárd forintot

Kutyák marták halálra az idős asszonyt

A megvadult állatok kihasználták, hogy gazdájuk nem javította meg a rossz drótkerítést és a szomszéd kertben dolgozó nyugdíjas nőre támadtak.

Két éven keresztül bántalmazta édesapját a 30 éves göllei férfi

Részegen ütlegelte édesapját, de azt vallotta, hogy nagyon megbánta.

Két dologtól függ, hogy lesz-e januártól benzinárstop

Konkrét választ adott a Miniszterelnökség.

Kicsinyes bosszú féltékenységből Siófokon

Az 53 éves siófoki férfi kicsinyes bosszút állt szeretőjén.

Tragédia - az édesanya és újszülött gyermeke is meghalt a frontális karambolban

Az édesanya pocakjában volt még a baba, akit a baleset után segítettek a világra a mentősök, de rajta sem tudtak már segíteni. Ők közlekedtek szabályosan.

Borzalom - Felnevelte unokáját az idős asszony, cserében a férfi agyba-főbe verte

A rendőrségen kiderült, korábban is többször bántalmazta a nőt a 29 éves agresszív férfi.

Olyan részeg volt a gázoló, hogy nem tudták kihallgatni a rendőrök

A járdán ütötte el a sétáló asszonyt a kerékpáros, majd segítségnyújtás nélkül elkerekezett a helyszínről.

Elhunyt Mészöly Kálmán labdarúgó legenda

Hosszú betegség után elhunyt Mészöly Kálmán. A Vasas legendája 81 éves volt.

Vádat emeltek a cukorbeteg kisfiút megalázó 5 fiatalkorú ellen

A megszégyenítés során a cukorbeteg kisfiút arra kényszerítették, hogy csókolgassa a bántalmazók cipőjét.

Állatkínzásért fegyházat kapott a büssüi férfi

Részegen ment disznót lopni, ám amikor nem sikerült, egy bozótvágóval kezdte összekaszabolni az állatokat.

Orbán megszavazta, majd megkonzultálta önmagával, hogy elutasítja a szankciókat

Orbán is kitöltötte az uniós szankciókat elítélő nemzeti konzultációt. De ha elutasítja, miért szavazta meg?

Összehangolt akció Kaposváron

45 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.

Nem bíznak a magyar kormányban, 3000 milliárd forog kockán

Az EU 3000 milliárd forintot tartana vissza, míg Orbánék nem bizonyítják a korrupcióellenes lépések hatékonyságát.

A magyar bíróság nem adja ki a veronai buszbalesetet okozó söfőrt Olaszországnak

A férfi a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem egyezik bele az átadásába és büntetését Magyarországon szeretné letölteni.

Kormányinfó: ukrán rakéta csapódott be Lengyelország területére

Gulyás azt is elmondta, hogy közvetve Oroszország a felelős, hiszen ő robbantotta ki a háborút, de közvetlenül az ukránok a hibásak.

TRAGÉDIA - belehalt sérüléseibe a Szondi utcai társasház 3. emeletéről kiugrott 36 éves férfi

A kaposvári kórházban három hétig küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni.

Alvó, részeg vendéget fosztott ki a presszóban, majd nekiállt szétverni a helyiséget

Közel százezer forintot talált bóbiskoló ismerősénél, akinek a bankkártyáját is elvette, mielőtt beleverte a fejét az asztalba.