BREAKING - Lemondott Palkovics László Technológiai és Ipari Miniszter

Kpsvr 2022-11-09 14:48:00
A távozás hátterében energiapolitikai véleménykülönbségek állhatnak.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter bejelentette lemondását – értesült a Telex több egymástól független forrásból. A minisztériumban már főosztályvezetői szinten is értesítették a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről. 

A portál megkereste az ügyben Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, aki érdemben nem válaszolt, de nem is cáfolta az értesülést: „A miniszterelnök úton van Üzbegisztánba; a kormányzati ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel kérem, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez forduljanak.”

A Telex kereste az ügyben a Miniszterelnökséget, Gulyás Gergelyt, a Technológiai és Ipari Minisztériumot és magát Palkovics Lászlót is, de eddig még nem válaszoltak.

Palkovics László 2014-ben lett tagja a harmadik Orbán-kormánynak, előbb az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára volt, majd 2016-tól oktatásért felelős államtitkár lett.

A negyedik Orbán-kormány megalakulásával Palkovics az egyik legerősebb embere lett a kormánynak, tárcájának irányítása alá tartozik az energiapolitika mellett az állami MVM, a hulladékkezelés, a közlekedés, klímaügyek, iparpolitika, technológiai fejlődés, foglalkoztatás és a környezetvédelem is.

A 444 írt arról korábban, hogy tavaly januárban már egyszer felmerült Palkovics lemondása, de Orbán Viktor miniszterelnök azt nem fogadta el.

 

Szólj hozzá!

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.

Fűszer- és dísznövények között termelte a marihuánát az ötvenes nő

A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.

Bulinak indult, rablással folytatódott, börtönben zárult az este - VIDEÓ!!!

Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.