Jön a hó a Dunántúlon, de még nem Kaposváron

Kpsvr 2022-11-23 10:39:00
Kaposváron egyelőre csak esik.

Szerdán eleinte sokfelé, majd főként északon és a Dunántúlon eshet. A Bakonyban, az Északi-középhegység csúcsain és az Alpokalján havas eső, havazás előfordulhat. Délután a középső és déli megyékben, így Somogyban is újra előfordulhat kisebb eső, zápor. Többfelé még szeles időben lesz részünk, az előző napoknál enyhébb reggellel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 13 fok között alakulhat, délkeleten lesz a legmelegebb.

Csütörtökön eleinte sok lesz a felhő, határozottabb csökkenés a felhőzetben délután kezdődik nyugat felől. Szórványosan - főként keleten, északkeleten és a Dunántúl északi felén - még számítani lehet kisebb esőre, északkeleten a magasabban fekvő tájakon havas esőre, néhol havazásra. A nyugati, északnyugati szél több helyen lesz élénk, erős. A csúcshőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Pénteken a reggeli pára-, ködfoltok feloszlását követően napos időre van kilátás, számottevő csapadék nem valószínű. Mérséklődik a légmozgás. Hajnalban -3, +3, délután 5-11 fok között alakul a hőmérséklet.

Szólj hozzá!

A rajta segítő mentősre támadt a részeg férfi

Vérnyomásmérés közben megpróbálta megrúgni és megütni az ápolót.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚOSZ a Nyugat.hu-t

A szerkesztőség forrásmegjelölés nélkül másodközölte az Ugytudjuk.hu, STYL-gyárral kapcsolatban megjelent írását.

Oxigénpalackhoz kötött, mozogni is alig tudó, idős asszonyt fosztott ki a fialat férfi

A nő megpróbálta visszaszerezni a pénzét, ám betegségei miatt az utcára érve összeesett.

Akció-Reakció-Cirkuláció avagy plakátok és nindzsa kormány

Ursula von der Leyent éppen a Fidesz juttatta pozícióba, most meg kiplakátolja, hogy csúnya globalista.

Késsel kergette gyermekét az részeg apa

Másodjára a kislányát a kezében tartó másik rokonra támadt rá.

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.