
Még 2020. májusában írtuk meg, hogy a korábbi tulajdonos bezárta a boltot a Kossuth téren, mert annyira lecsökkent a forgalma, hogy kitermelhetetlen lett az önkormányzat által kért bérleti díj.
Ezután a Slendy pékség nyitotta meg boltot, de ők se bírták sokáig. Idén, augusztus végén számoltunk be arról, hogy nem egész két éves vergődés után ismét bezár Kaposvár belvárosában az élelmiszerbolt. A bezárás oka megemelkedett rezsiköltségek lehettek.
Mivel azóta a rezsiköltségek terén a helyzet csak súlyosabb lett, így nem valószínű, hogy bárkinek is megéri majd üzemeltetni az élelmiszerboltot a belátható jövőben.
Szita Károly hiába hangoztatja lépten-nyomon, hogy Kaposvár gazdasága erős, a valóság az, hogy egy belvárosi élelmiszerbolt sem tud fennmaradni a városban.
A boltbezárás tartósnak látszik, mivel a Csiky Gergely Színház már be is rendezte a kirakatot színházi kellékekkel. Elképzelhető, hogy a csütörtöki, Szita Károly részvételével zajló és a kaposváriakért megtartott szentmise már túl későn érkezett. Talán, ha még a nyáron fohászkodott volna a polgármester az égiekhez, minden másképp alakul. De ezt már soha nem tudhatjuk meg.




