Zsebébe nyúl az állam, kifizetik az Erasmus ösztöndíjakat a hallgatóknak

Kpsvr 2023-01-12 11:29:00
Amennyiben a 2023-as ösztöndíjakra nem siker megállapodni az Európai Bizottsággal.

Az év első kormányinfóját tartotta ma délelőtt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.

Gulyás az Erasmus programmal kezdte, mint mondta elfogadhatatlan és tűrhetetlen az, amit az Európai Bizottság tett, vagyis, hogy a közérdekű vagyonkezelő alapokhoz került egyetemeknél befagyasztották az program finanszírozását.

Mint mondta, hosszasan lehetne sorolni azokat a külföldi egyetemeket, amiknek a kuratóriumában aktív politikusok ülnek. Kiemelte, hogy Magyarország minden olyan követelménynek eleget tett, amit az Unió követelt. Szerinte a kormány még szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok elfogadását szorgalmazta, ám Brüsszel ilyent nem kért.

Navracsics Tibor tárgyalásokat kezd annak érdekében, hogy egyetlen magyar hallgató se legyen kizárva az Erasmusból. 

Amennyiben ez nem jár sikerrel, akkor a 2023-ra vonatkozó részvételi költségeket a magyar állam át fogja vállalni. 

Gulyás kitért arra is, hogy ha nem sikerült megállapodniuk a Bizottsággal, akkor a kormány pert indít az Európai Bíróságon.

A miniszter beszélt a költségvetésről is. A kormányülésen áttekintették és jóváhagyták, a szerinte stabil költségvetést.

 

via ugytudjuk.hu

Szólj hozzá!

Tűz a Gépész-kollégium hatodik emeletén

A szoba lakója sikertelenül próbálta meg eloltani a lángokat, melyekkel végül 18 tűzoltó küzdött meg sikerrel.

Loptak, gyerekeket és nevelőket terrorizáltak az intézetis fiatalok

Javítóba kerülhetnek, de az eset ismét rávilágít, milyen állapotok uralkodnak a hazai gyermekvédelmi intézményekben.

Cserbenhagyót keresnek a rendőrök

A Pipacs utcában tört össze egy parkoló kocsit vasárnap este az autós, aki ezek után továbbhajtott a helyszínről.

Börtönbe mehet az illegális idősotthont működtető kaposvári asszony

Veszélyeztették a gondozottakat, a koronavírus-járvány alatt pedig semmilyen óvintézkedést nem tettek, noha akadt megbetegedés.

Döbbenet: egy bűnszervezet élhet vissza a nemrég elhunyt bükki füvesember nevével

Több tízezer forintos csodaszert ígérnek cukorbetegség ellen a tavaly decemberben elhunyt Szabó Gyuri bácsi nevével visszaélve. Mivel sorozatos csalásról van szó, Gyuri bácsi lánya egy komplett bűnszervezetet lát az ügy mögött.

Gyakorlatilag lefejezték az ukrán belügyet - óvodára zuhat a helikopter

Tizenhatan haltak meg a balesetben, köztük legalább két gyerek.

Hatalmas ellenzéki győzelem Jászberényben Gyurcsány és MZP nélkül

Jászberényben óriásit nyert az ellenzék, lemosták a Fideszt a pályáról. Lukácsi Katalin, korábbi MMM alelnök szerint, Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter nélkül garantált a siker.

Decemberben brutális, 24,5 százalék volt az infláció

Az élelmiszerek ezen belül 44,8 százalékkal drágultak.

A macska után a gazdáját is elütötték a kaposvári mellékutcában

A női sofőrt elvakította az úton álló taxi lámpája, ám ahelyett, hogy megállt volna, kezével eltakarta a szemét és ment tovább…

Visszalép Magyarország a 2024-es női kézilabda Eb rendezésétől

Kocsis Máté szerint inkább az utánpótlásra kell most a pénz.

VIDEÓ - Belvárosi albérletből árulta a marihuánát a kaposvári bűnbanda

A rendőrök vödörnyi füvet, közel kétszáz jointot és száz tasak drogot találtak.

A cinizmus csúcsa Fidesz módra: a Vodafone-ra van pénz, a tanárok béremelésére nincs

A kormány 660 milliárd forintot költ az adófizetők pénzéből a veszteséges Vodafone megvásárlására. Az LMP azt mondja, hogy az összeg negyedéből 25 százalékkal fel lehetne emelni a pedagógusok bérét.

Döbbenet - Maszkos férfiak raboltak el egy 14 éves lányt Nagytalmácsról

Az eset vasárnap este történt, a rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket.

Gyereket rabolt ki a fiatal férfi a kaposvári buszpályaudvarnál

Előbb csak buszjegyre kért pénzt, majd, amikor észrevette a fiúnál a többi bankjegyet, fenyegetően lépett fel és mindent vitt.

Vödörbe fojtotta újszülött fiát a harmincas nő

Családja előtt is eltitkolta terhességét, élettársa már csak a halott csecsemőt találta meg.

Gyerektársai ellen elkövetett szexuális bűncselekmények miatt kell felelnie a 15 éves nevelőotthoni fiúnak

A magatartászavaros vádlott nevelőszülőtől került a szociális otthonba, ahol több kisebb gyereket abuzált.

Ungár: a neoliberális IMF legjobb tanítványa az Orbán-kormány

A neoliberális IMF az embereknek adott magas béreket hibáztatja az inflációért. A szervezet védené a multikat, ahogy ezt az Orbány-kormány már 12 éve teszi.

Kommandós akcióról értesítette prosti szeretőjét a rendőrségi alkalmazott

A fiatal férfi azt hitte, párja is érintett az emberkereskedelem miatt indult akcióban.

Nyolc esetben hazudott a sonline.hu Juhász Péterről - bocsánatkérésre kötelezték őket

A sonline-on kívül a többi kormányközeli Mediaworks lapnak is bocsánatot kell kérnie a korábbi pártelnöktől

LMP: Orbán Viktor felelősséghárító showműsort tartott

Így értékelte a miniszterelnök sajtótájékoztatóját a zöld párt.