Döbbenet: egy bűnszervezet élhet vissza a nemrég elhunyt bükki füvesember nevével

Kpsvr 2023-01-18 17:33:00
Több tízezer forintos csodaszert ígérnek cukorbetegség ellen a tavaly decemberben elhunyt Szabó Gyuri bácsi nevével visszaélve. Mivel sorozatos csalásról van szó, Gyuri bácsi lánya egy komplett bűnszervezetet lát az ügy mögött.

Kétségbeesetten fordult a nyilvánossághoz Lopes-Szabó Zsuzsanna, akinek nem csak édesapja, a legendás Szabó Gyuri bácsi elvesztése utáni gyásszal, de a család nevével visszaélő csalókkal is meg kell küzdenie. Ízléstelen nyerészkedők dönthetik romba mindazt, amit a természetgyógyász még életében felépített - tudósít a Blikk.

A csalások már tavaly nyáron elkezdődtek és Gyuri bácsi halála után sem álltak le, sőt!

Már a honlapunkhoz hasonló oldalakat is létrehoztak. Ezzel akarják eladni kétes termékeiket, amikhez sem édesapámnak, sem nekem, sem pedig a Györgyteának nincsen köze

– mondja dühösen Lopes-Szabó Zsuzsanna, akinek arcát már szintén a csalások részévé tették.

– Most, hogy édesapám elment, megnövekedett az érdeklődés a gyógyteái iránt is, a csalók ezt kihasználva kaphattak vérszemet. Azt hirdetik, hogy apám és én feltaláltuk a cukorbetegséget gyógyító tablettát, az egyik filmünkből pedig konkrétan kivágtak egy részt, amin én beszélek, de teljesen más szöveg hallatszik, mintha a csodaszert hirdetném

– fakadt ki Zsuzsanna a lapnak.

Figyelem! A hamis termékeknek, melyeket álhonlapokról árulnak a csalók, már sokan bedőltek.

– Különféle termékekkel jöttek hozzánk vásárlók, hogy csalódtak vagy gyanúsnak találják és kérik vissza a pénzüket. Harminc-negyvenezer forintokról beszélünk. Közben nekünk is kellemetlen, mert nem tudjuk visszatéríteni, hiszen nem tőlünk származik a termék. Rossz érzés, hogy sokakat becsapnak, akik bíznak bennünk – jegyezte meg Zsuzsanna.

A család egyébként megtette a szükséges lépéseket, a rendőrséghez, az adóhatósághoz és a fogyasztóvédelemhez fordultak. A Facebookon felbukkanó álhirdetéseket tiltják.

 

Borítókép: Ringier

Szólj hozzá!

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.

Fűszer- és dísznövények között termelte a marihuánát az ötvenes nő

A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.

Bulinak indult, rablással folytatódott, börtönben zárult az este - VIDEÓ!!!

Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.