Gulyás Gergely ezt a 10 órakor kezdődő kormányinfón jelentette be.
Frissítés 10:52: Debreceni akkumulátorgyár beruházás Magyarországnak megéri, mert több ezer munkahelyet teremt. A gyárnak a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat kell betartania, csak akkor kap állami támogatást. (Azt tudni kell, hogy a kormány 2010-től szisztematikusan építi le a környezetvédelmi hatóságokat és szabályokat - a szerk.)
A kormány szerint nem indokolt a népszavazás, mert álhírek terjednek az akkumulátorgyárral kapcsolatban. Gulyás szerint azok nem szakértők, akik azt mondják, hogy az akkumulátorgyár vízigénye megegyezik Debrecen város vízigényével. -->
A vízvezetéképítést előkészítő tanulmány szerint naponta akár 60 ezer köbméter vízre is szüksége lesz a gyárnak, amivel egy év alatt 87600 olimpiai úszómedencét lehetne feltölteni. A tanulmány szerint az átlagos vízfogyasztása is napi 42500 köbméter volna a gyárnak.
Az Európai Bizottság döntése értelmében sem az Erasmus+, sem a Horizont Európa programból nem kaphatnak támogatást azok a magyarországi egyetemek, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, mivel politikusok is vannak az alapítványokban. Mivel Magyarországnak kell a pénz, így lemondtak a fideszes politikusok a kuratóriumokból - jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.
Gulyás bejelentette még:
- Cél a zöld gazdasági gyártó kapacitások kiépítése, zöld technológiák alkalmazása, hidrogén előállítás, valamint átállítanák a dunai finomítót, hogy alkalmas legyen többféle forrásból származó kőolaj feldolgozására.
- A középületek energiahatékonyság fejlesztése kiemelten fontos, ahogy a lakosság energia beruházási hatékonyságát is növelni kell.
- Inflációt meghaladva növekedtek a nyugdíjak és a munkabérek is.
- A recesszió elkerülhető: ez a kormány célja, a másfél százalékos növekedés pedig reális becslés.
- Tartani tudjuk a gazdasági növekedést, lehetőleg az uniós átlagot meghaladva. 2022-ben 4,7 százalékkal nőtt a hazai gazdaság.
- Fontos cél az infláció letörése is.
- Folyósították a 13. havi nyugdíjakat
Szólj hozzá!
Megbízható tetőfedés cserepeslemezekkel? Igen!
A híroldalak rendre arról számolnak be, hogy egyre kiszámíthatatlanabb időjárással és klimatikus változásokkal kell szembenéznünk, ami ráirányítja a figyelmünket arra, hogy bizony az ingatlanunkat is ennek megfelelően kell felkészítenünk.
Egy veterán autó felújítása nem is olyan egyszerű
Ha egy veterán autó lapul a garázsban vagy éppen az udvarban a diófa alatt, akkor jobb, ha a restaurálását profi szakemberekre bízzuk. Közel sem olyan egyszerű a feladat, mint amire elsőre gondolunk - erről a hírekben is olvashatunk. Évtizedekkel ezelőtti technikai megoldásokat kell felújítani, amelyekhez még a szerszámokat is sokszor kihívás beszerezni.
A cukorbetegségről
A diabetológia a belgyógyászaton belül foglalkozik a cukorbetegség vizsgálatával és kezelésével, vagy pontosabban fogalmazva a szervezet szénhidrát-anyagcseréjével. A cukorbetegség rendkívül gyakori lett napjainkra, egy progresszív kórról van szó, ami azonban a megfelelő kezeléssel jól kontrollálható.
A cipőápolás legjobb tippjei
A hírekben is gyakran ismerünk meg olyan eseteket, amikor ilyen vagy olyan módon, némileg elferdítve a valóságot, visszaélnek a vásárlók bizalmával. Ez a nem túl előnyös tendencia a tisztítószerek piacát sem kíméli.
A mélyhűtők szerepe: ma már elképzelhetetlen nélkülük az élet
Belegondolt Ön valaha is abba, hogy milyen módon tárolták az élelmiszereket őseink? Bizony nem voltak még hűtők, mélyhűtők – ezáltal a tartósítást, fagyasztást teljesen másképp kellett megoldani. Néhány, érdekességeket bemutató hírportál szokott is erről cikkeket közölni.
Tuning elektromos autóknál is, ki hallott már ilyet?
Az elektromos autók esetében még nem annyira megszokott a tuning fogalma, mint benzines társaiknál, hisz egyedi, különleges formavilág és hihetetlen gyorsulás jár ezekkel a járművekkel. Viszont van egy cég, aki most ezen szeretne még egyet csavarni.
Minden, amit az izzadságról tudni akartál!
Tévhit, hogy minden izzadság egyforma és mindenre egy és ugyanazon terméket kell használnunk, már ha kell egyáltalán. A hírekkel ellentétben ezekre eltérő készítményeket kell használni, hiszen testünk két fajta verejtékmiriggyel rendelkezik.
Így szabadulhatsz meg a borotválkozás utáni kiütésektől
Sok férfi ragaszkodik ahhoz, hogy nap mint nap sima, frissen borotvált arccal jelenjen meg, a nemkívánatos piros foltok azonban elronthatják az egyébként ápolt összhatást. A megfelelő előkészületek, illetve a jó minőségű termékek használata azonban segíthet megelőzni a kiütéseket.
Tanácsok biztonsági ajtó zárcseréhez
Mikor az ember a hírekben betörésekről olvas, jellemzően elgondolkodik, hogy megfelelően védett-e az otthona az illetéktelen behatolások ellen, és ha nem, akkor elgondolkodik a szükséges lépéseken.
Miért használjunk solvent ragasztószalagot?
A ragasztószalagok azok az eszközök, amelyekre minden munkahelyen és háztartásban szükség lehet. Számtalan típus elérhető ma már belőlük, de sokszor nem is tudjuk, hogy melyik, mire jó. Egyszerűen csak levesszük a polcról azt, ami a kezünk ügyébe esik, illetve azt, amelyik a legolcsóbb, esetleg a legdrágább.
Karrierépítés sikeresen
Sokan teljes napokat képesek hírek böngészésével, olvasással, kommenteléssel eltölteni. Közben pedig elfeledkeznek a legfontosabbról: önmagukról. Pedig saját magunk fejlesztése és az önmagunkba fektetett munka mind a személyes életünkben, mind pedig a munka világában megtérül. Így legközelebb, ha adódik egy kis szabadidőnk, a hírek olvasása helyett próbáljuk ki az alábbi, karrierépítésre fókuszáló ötleteket!
Állásinterjú és stand up: mi a hasonlóság köztük?
Bizonyára meglep téged is a címben feltett blikkfangos kérdés, pedig igenis van összefüggés a két dolog között. Ahogyan ugyanis a média által felkapott stand uposok is felkészülnek az előadásukra, ugyanúgy neked is fel kell készülnöd az állásinterjúra – még ha a látszat az is, hogy spontán feleletet adtál egy kérdésre.
Segítünk nyakláncot választani férfi ismerősödnek
A férfi nyaklánc igazán különleges ajándék lehet akár a partnered, akár valamely rokonod számára, mivel kifejezi a szeretetedet és a gondoskodásodat. A megfelelő ékszer megtalálása azonban nem mindig egyszerű, mivel rengeteg mindent kell figyelembe venni.
A keverék kutyák nem mentek ki a divatból, sőt!
Ha meghalljuk a “keverék” kifejezést, sokunknak az utcákon gazdátlanul mászkáló, kissé elvadult (és kétségtelenül méltatlan sorsú) állatok jutnak eszünkbe – bár nem tévedünk ilyenkor, nem csak ilyen keverékek léteznek.
A mozgatható napvitorlában rejlő lehetőségek
Egy nyugodt, madárcsicsergős reggel nem indulhat jobban, mint egy finom kávéval és a napi hírek szemrevételezésével. A tavaszi-nyári időszakban ez az élmény még inkább magával ragadó lesz akkor, ha a teraszon vagy az erkélyen ülünk asztalhoz.