Nem büntethető az apját kivégző fiatal

Kpsvr 2023-04-03 08:32:00
Hangfelvételt készített a gyilkosságról, hogy aztán a YouTube-on megossza, hogyan végzett az Antkrisztussal.

Előre kitervelt emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 19 éves fiatallal szemben, aki egy közös vadászatot követően lelőtte apját Barcs közelében.

A vádirat lényege szerint a fiú rendszeresen elkísérte a hivatásos vadász sértettet a vadászatokra, így tudta, hogyan kell a fegyvereket használni. 2022 májusában a vádlott kifejezetten kérte, hogy az apjával tarthasson egy vadászatra, mivel kóros elmeállapota miatt Antikrisztusnak hitte, s meg akarta tőle szabadítani az emberiséget, ezért Szulok és Barcs között egy erdei bekötőúton kivégezte.

A férfi eltűnését korábbi felesége jelentette két nappal később, a rendőrök először, mint eltűnt személyt keresték, s az eljárás során kiderült, amikor utoljára látták, egy német vadászt vitt az erdőbe bérvadászatra, ahová a fia is elkísérte. Miután elejtettek egy vaddisznót, hazavitték a külföldi vadászt, megvacsoráztak nála, s innentől nem lehetett semmit tudni az eltűnt férfi sorsáról. Fia ugyan hazament anyjához, akinek szombat hajnalban azt állította, elmegy a rigóci vadásztalálkozóra, ám ehelyett – ahogyan többek között a VÉDA-adtok is jelezték a rendőröknek – Budapestre utazott, ahol egy IX. kerületi hotelban szállt meg. Itt fogták el a rendőrök, akiket a TEK is segített, hiszen a fiú magával vitte apja fegyvereit.

Elfogása után teljes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy egy héttel korábban döntötte el, megöli apját, mivel segíteni akart a világnak, hogy megszabadítja az Antikrisztustól. Folyamatosan kereste az alkalmat, hogyan végezzen vele, végül

a péntek esti vadászat után, amikor a Szulok és Barcs közötti, a helyiek által csak Postaútként emlegetett bekötőúton közvetlen közelről fejbe lőtte egy vadászpuskával. Az esetről a telefonjával hangfelvételt is készített, melyet a YouTube-on akart megosztani később, bizonyítva a világnak, hogy leszámolt az Antikrisztussal.

Apja három fegyverét és 300 lőszerét magához véve utazott Budapestre, állítása szerint a fegyvereket csak azért vitte magával, hogy úgy tűnjön, apja munkaügyben elutazott és közben tűnt el.

A szakértői vizsgálat megállapította, a fiatal kóros elmeállapota miatt képtelen volt rá, hogy cselekménye következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, ezért nem büntethető.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlott büntethetőséget kizáró okból történő felmentése mellett arra tett indítványt, hogy a bíróság rendelje el a kényszergyógykezelését.

Szólj hozzá!

Nyolc kutya pusztult el majdnem a felelőtlen gazdáik miatt

Eleinte csak elhanyagolták az állatokat, ám a végén már enni is alig adtak nekik.

Románcnak indult, fegyházzal végződött a kaposvári kaland

A börtönből frissen szabadult férfi egy nő kedvéért utazott a somogyi megyeszékhelyre, ám az ismerkedés rosszul sült el, s miután nem volt pénze a visszaútra, kitört belőle a betörő.

Apa és fia közel húszmilliónyi ékszert fémkeresőzött össze, börtön várhat rájuk

Fél Somogyot átkutatták, s többek között egy hétszáz éves aranygyűrűt és 12 milliós ezüsttallér-gyűjteményt találtak.

Donáth Anna kiáll az OTP mellett, arra kéri Ukrajnát, hogy vegye le a szankciós listáról

Szerinte a bank nem a saját, hanem a magyar kormány bűnei miatt került fel a listára.

Elhunyt Tina Turner

Az énekesnő 83 éves volt.

Feszítővassal törte el ismerőse apja könyökét egy fiatal kaposvári férfi - VIDEÓ!!!

Akkorát ütött a 80 centis vasrúddal, hogy az áldozatnak maradandó fogyatékosságot okozott.

Egy játszótér mellett, fejszével verte agyon ismerőse kutyáját

Mindössze egy ezrest kapott a nőtől, aki meg akart szabadulni az állattól.

Részegen okozott halálos balesetet a 16 éves fiú

Berúgott a barátaival, s elvitték az apja kocsiját, melyben még hátsó ülés sem volt – egy kilométert sem autóztak, amikor bekövetkezett a tragédia.

Szörnyű állatviadalokat tartottak egy tolnai tanyán

Borzokkal és rókákkal harcoltatták a kutyákat egy Tolna megyei település határában.

Több, mint 12 ezer liter gázolajat síbolt el a teherautósofőr

A kamion helyett kannákba és hordókba tankolt a céges üzemanyagkártyával, majd nyomott áron eladta ismerőseinek a potyadízelt.

Gálvölgyi János akár életveszélyben is lehetett - hibásan mérlegelt a mentésirányító

A nehézlégzés olyan riasztó tünet, melyet életveszélyesnek kell értékelni, de nem ez történ Gálvölgyi János esetében.

Focisták verekedtek össze a pályán, egy nő orra bánta az affért - VIDEÓVAL!!!

Az idősebb játékos élettársa a balhézók közé állt, erre a fiatalabb kettőt neki is behúzott.

Irodájába zárkózott a lakásotthon vezetője a megvadult nevelt fiú elől

Megöléssel fenyegette a nevelőt, s ököllel bezúzta a bezárt ajtót.

Több, mint 175 tonna fémet gyűjtött össze illegálisan a kaposvári házaspár

Csaknem 30 millió forintot kerestek az engedély nélküli üzlettel.

Iskolák környékén is árulta a kábítószert a négy tagú drogbanda

Nemcsak szívták a füvet, de jól meg is éltek belőle.

Kerekesszékest fosztott ki a negyvenes nő

Kihasználta, hogy áldozata éppen egy szekrényben pakolt, s hogy kartávolságon kívül nem tudta megvédeni az értékeit.

Begyógyszerezte ismerősét, s amikor elbódult, elvette a pénzét

A Németországban élő férfi lakásfelújításra hozott magával nagyobb összeget egy zárt táskában, de kirablóját ez sem tartotta vissza.

Hat nőt futtattak az élettársak, akik lakást és élelmet is biztosítottak a nőknek

A férfi határozta meg a tarifákat, párja intézte a hirdetéseket és irányította a kuncsaftokat.

Mentálisan sérült ismerőseit verte át a kaposvári férfi

Hiteleket vetetett fel velük és milliókért vásároltatott velük elektronikai cikkeket.

Szita Károlyt nem vették komolyan Brüsszelben

Szita Károly felháborodott levelet írt az Orbán Viktor által is megszavazott szankciók miatt, de mivel a fideszes polgármester főnöke is megszavazta a szankciókat, így Szita felháborodását nem tudták komolyan venni Brüsszelben.