„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta” – kezdődik Rejtő Jenő A három testőr Afrikában című remekműve, s valami hasonlót nációkavalkádot élhettek át egy somogyi kistelepülés kocsmájának vendégei, igaz hússaláta nélkül: egy Magyarországon élő brit férfi billiárdozott ismerősével, amikor belépett egy szintén helyben élő német férfi. A brit ekkor már eléggé elkészült, s részegségében a pultnál ülő német egyik gesztusát provokációnak érezte, ezért odalépett hozzá, szidalmazni kezdte, majd egy söröskorsóval fejbe ütötte. A magyar vendégek ugyan nem értették a két egymással veszekedő külföldit, de a tettlegességet látva azonnal közéjük álltak, és szétválasztották őket. A német férfinak a bántalmazás következtében könnyű sérülése keletkezett.
A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emelt vádat az ötvenes éveiben járó brit férfi ellen, a vádiratban felfüggesztett börtönt indítványozva.