LMP: semmit nem nyerünk az akkumulátorgyárakkal

Kpsvr 2023-04-24 13:15:00
Csárdi Antal a párt frakcióvezető-helyettese a Debrecenbe épülő CATL-gyár menedzserének nyilatkozatára utalva azt mondta: az üzem először kínaiakat tervez foglalkoztatni, akiket később robotok váltanak fel.

Az LMP szerint az ország semmit sem nyer az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítésével és hamisak a kormány állításai arról is, milyen foglalkoztatást és adófizetést remélhetünk ezen üzemektől.

Csárdi Antal a párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján a Debrecenbe épülő CATL-gyár menedzserének nyilatkozatára utalva azt mondta: az üzem először kínaiakat tervez foglalkoztatni, akiket később robotok váltanak fel.

Stop akkugyárak - hamisak a kormány foglalkoztatáspolitikai állításai

Stop akkugyárak - hamisak a kormány foglalkoztatáspolitikai állításai Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője

Közzétette: LMP - Magyarország Zöld Pártja – 2023. április 21., péntek

Az ellenzéki politikus emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szavaira, aki szerint az akkumulátorgyárak adóznak, de ha mégsem, akkor az ott dolgozók fizetnek adót és járulékot.

"Szeretném tájékoztatni miniszterelnök urat, hogy a robotok nem fizetnek sem járulékot, sem adót" - mondta Csárdi Antal.

Beszélt arról is, hogy ezen üzemekben rengeteg túlmunkát várnak el. A munkások motozáson esnek át, a telefonjuk kameráját pedig le kell takarniuk.

Csárdi Antal azt mondta: az üzemek nem a technológiai információt féltik, azt akarják megakadályozni ezzel, hogy ismertté váljanak az ottani munkakörülmények.

Csak a debreceni gyár esetében minden egyes kínai munkavállaló foglalkoztatásához 35,5 millió forinttal járulnak hozzá a magyar adófizetők - sorolta kifogásait a politikus.

Szólj hozzá!

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.

Hiába költözött el a nő, egykori élettársa rendre megkereste és összeverte

A férfinak, aki az utcán és a munkahelyén is bántalmazta gyermeke anyját, lopás miatt is bíróság elé kell állnia, ugyanis fát vágott ki az erdőn, melyet aztán eladott.

Annyira részeg volt, hogy elaludt a helyszínen a betörő

Megpróbált bejutni egy házba, a rendőrök elfogták, ám ittassága miatt nem tudták kihallgatni, így elengedték, mire ismét lopni indult, ám végül megadta magát Mr. Alkoholnak.

A Kúria döntött: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárak ügyében

A Fidesz akaratával egyezően a Kúria is kimondta: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. A fideszesek szerint a magyarok nem tudják felelősen eldönteni, hogy szeretnének-e aksigyárakat az otthonaik mellé. A magyarok csak a nemváltó óvodásokról képesek döntést hozni.

Kukoricásba menekült a rendőrök elől a jogsi nélkül autózó sofőr

Nem sokkal korábban tiltották el a vezetéstől, pechére belefutott az ügyét jól ismerő zsarukba.

A rosszul rögzített gázpalack leesett a teherautóról, s felrobbant az előző autó kereke alatt

Hiába vette észre pakoláskor a teherkocsi sofőrje, hogy nem záródik rendesen a kaloda a platón, simán tovább ment.

Nem ment haza a feleség, ezért megtámadták a családját

A részeg férj már délelőtt is megverte asszonyát, majd miután végig itta a napot, a nő nem volt hajlandó visszamenni közös házukba, ezért megpróbáltál erőszakkal előkeríteni.

Női vécékben filmezett a kukkoló

Összesen 16 alkalommal vette fel, mi történik a mellékhelyiségekben, ám ekkor kiszúrták, s örülhetett, hogy feljelentéssel megúszta.

Kirakta és magára hagyta az erdőben magatehetetlen anyját az ötvenes férfi

Még a járókeretet is úgy helyezte el, hogy az idős asszony e tudja elérni – a holttestet csak napokkal később találták meg.

Lopott biciklire állva mászott be a büfébe – VIDEÓ!!!

Gyorsított eljárásban a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a sorozatban kerékpárokat lopö férfit.

Rázárta a kamraajtót a tolvajra az idős asszony

Élelmiszerért tört be a részeg férfi a házba, matatására felébredt a nő, aki nem ijedt meg tőle, hanem bezárta és hívta a rendőröket.

Intim fotóval próbálta lejáratni alkalmazottját az üzletvezető

A munkatársakkal közös chat-csoportba töltött fel a nőről készült mezítelen képernyőképet.

Hónapokig kapargatta stikában a sorsjegyeket a lottózó alkalmazottja

Az asszony emellett 300 ezer forintot el is sikkasztott, így összesen 1,5 milliós kárt okozott.

Nemcsak ellopta, össze is törte az autót a részeg sofőr, akinek jogsija sem volt

Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, menekülni próbált, de kisodródott és betonkorlátnak ütközött, majd a tulajdonos kocsiban talált iratait adta át a zsaruknak.

A kutyának felforralt, étellel teli vödörbe esett a kétéves kislány

Az apa rossz helyre tette a forró vízzel és étellel teli edényt, gyereke a játék hevében beleesett.

Kislányt futtatott a fiatal nő és ismeretségi köre

A prostituált elhitette az alig több, mint 14 éves gyerekkel, hogy így könnyű pénzhez jut.

A Fidesz leállította, most újraindul két Kaposvárt érintő beruházás

Olyan nehéz helyzetbe navigálta magát az Orbán-kormány az elmúlt időszakban, hogy számos beruházást kellett leállítania. A kaposvári fejlesztések is ennek estek áldozatul, de most két beruházás előkészítését is engedélyezte a kormány.