Kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség négy fiatal férfival - köztük egy fiatalkorúval - szemben. A vád szerint a kvartett tagjai barátok voltak, többen egy iskolába is jártak. A terheltek közül a középiskolás, de már nagykorú fiúnak nem volt elég az egyik siófoki hotelben töltött szakmai gyakorlata során szerzett fizetése, ezért marihuána árusításával egészítette ki jövedelmét. Vevőköre ugyancsak a fiatal korosztályból került ki, a kábítószert 2021 májusától siófoki közterületeken, szórakozóhelyeken, de még oktatási intézményének közvetlen környezetében is terítette. A vádlottak egymás vevőit is ismerték, előfordult, hogy ugyanannak a személynek adtak el kábítószert, de volt olyan is, hogy együtt fogyasztották el a marihuánát. A felnőttkorú vádlottak illegális üzletének az vetett végett, hogy a nyomozó hatóság őrizetbe vette őket, majd letartóztatásba is kerültek.
Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a felnőtt kereskedőkkel szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, míg a fiatalkorú vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés az indítvány.