VIDEÓ - Magassarkúval verte meg főnökét a kaposvári nő, mert az beszólt neki az öt perces késésért

Kpsvr 2023-06-16 11:30:00
Kaposvár belvárosában található üzletben játszódott le a jelenet, melyet a biztonsági kamerák is rögzítettek.

A vád szerint a negyvenes éveiben járó nő 2023 áprilisában egy Kaposvár belvárosában található áruházban dolgozott. A vádlott az egyik reggel öt perc késéssel jelent meg a munkahelyén, és az üzletvezető-helyettes ezt szóvá tette. A felek között vita alakult ki, mivel a nő azt állította, hogy korábban egy órával többet dolgozott, míg főnöke szerint három órával kevesebbet.

Ettől a vádlott teljesen elvesztette az önuralmát és a polcról magához vett egy magassarkú cipőt, amivel ezt követően legalább hét alkalommal megütötte a sértettet a fején, aki végül a földre esett. A további ütésektől csak az mentette meg, hogy egy másik munkatársuk elválasztotta tőle a dühöngő elkövetőt. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, illetve nyílt seb keletkezett a fejbőrén. 

A Kaposvári Járásbíróság a 2023. május 31-én megtartott tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben halmazati büntetésül 140 óra közérdekű munkát szabott ki. A kihirdetett ítéletet az ügyészség és a védelem is tudomásul vette, így az nyomban jogerőre emelkedett.

Az eseményeket az áruház biztonsági kamerája rögzítette, amely az alábbi videón megtekinthető.

VIDEÓ

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.

Hiába költözött el a nő, egykori élettársa rendre megkereste és összeverte

A férfinak, aki az utcán és a munkahelyén is bántalmazta gyermeke anyját, lopás miatt is bíróság elé kell állnia, ugyanis fát vágott ki az erdőn, melyet aztán eladott.

Annyira részeg volt, hogy elaludt a helyszínen a betörő

Megpróbált bejutni egy házba, a rendőrök elfogták, ám ittassága miatt nem tudták kihallgatni, így elengedték, mire ismét lopni indult, ám végül megadta magát Mr. Alkoholnak.

A Kúria döntött: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárak ügyében

A Fidesz akaratával egyezően a Kúria is kimondta: nem lehet népszavazást tartani az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban. A fideszesek szerint a magyarok nem tudják felelősen eldönteni, hogy szeretnének-e aksigyárakat az otthonaik mellé. A magyarok csak a nemváltó óvodásokról képesek döntést hozni.

Kukoricásba menekült a rendőrök elől a jogsi nélkül autózó sofőr

Nem sokkal korábban tiltották el a vezetéstől, pechére belefutott az ügyét jól ismerő zsarukba.

A rosszul rögzített gázpalack leesett a teherautóról, s felrobbant az előző autó kereke alatt

Hiába vette észre pakoláskor a teherkocsi sofőrje, hogy nem záródik rendesen a kaloda a platón, simán tovább ment.

Nem ment haza a feleség, ezért megtámadták a családját

A részeg férj már délelőtt is megverte asszonyát, majd miután végig itta a napot, a nő nem volt hajlandó visszamenni közös házukba, ezért megpróbáltál erőszakkal előkeríteni.

Női vécékben filmezett a kukkoló

Összesen 16 alkalommal vette fel, mi történik a mellékhelyiségekben, ám ekkor kiszúrták, s örülhetett, hogy feljelentéssel megúszta.

Kirakta és magára hagyta az erdőben magatehetetlen anyját az ötvenes férfi

Még a járókeretet is úgy helyezte el, hogy az idős asszony e tudja elérni – a holttestet csak napokkal később találták meg.

Lopott biciklire állva mászott be a büfébe – VIDEÓ!!!

Gyorsított eljárásban a bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a sorozatban kerékpárokat lopö férfit.

Rázárta a kamraajtót a tolvajra az idős asszony

Élelmiszerért tört be a részeg férfi a házba, matatására felébredt a nő, aki nem ijedt meg tőle, hanem bezárta és hívta a rendőröket.

Intim fotóval próbálta lejáratni alkalmazottját az üzletvezető

A munkatársakkal közös chat-csoportba töltött fel a nőről készült mezítelen képernyőképet.

Hónapokig kapargatta stikában a sorsjegyeket a lottózó alkalmazottja

Az asszony emellett 300 ezer forintot el is sikkasztott, így összesen 1,5 milliós kárt okozott.

Nemcsak ellopta, össze is törte az autót a részeg sofőr, akinek jogsija sem volt

Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, menekülni próbált, de kisodródott és betonkorlátnak ütközött, majd a tulajdonos kocsiban talált iratait adta át a zsaruknak.

A kutyának felforralt, étellel teli vödörbe esett a kétéves kislány

Az apa rossz helyre tette a forró vízzel és étellel teli edényt, gyereke a játék hevében beleesett.

Kislányt futtatott a fiatal nő és ismeretségi köre

A prostituált elhitette az alig több, mint 14 éves gyerekkel, hogy így könnyű pénzhez jut.

A Fidesz leállította, most újraindul két Kaposvárt érintő beruházás

Olyan nehéz helyzetbe navigálta magát az Orbán-kormány az elmúlt időszakban, hogy számos beruházást kellett leállítania. A kaposvári fejlesztések is ennek estek áldozatul, de most két beruházás előkészítését is engedélyezte a kormány.