Jogtalan elsajátítás miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki nem volt hajlandó közreműködni a tévedésből hozzákerült jelentős összeg visszajuttatásában, sőt egy nagyobb summát még el is költött belőle.
A vád lényege szerint a férfi 2022 tavaszán egy kaposvári cégnél dolgozott, azonban munkaviszonyát a próbaidő alatt megszüntették. Időarányosan járó munkabérének megfizetése érdekében egy osztrák bankszámlát adott meg, melyre
a munkáltató 92 549 forint helyett tévedésből ugyanennyi eurót utalt el.
A hibát persze rövid időn belül észrevették, és felvették a kapcsolatot a férfival, hogy utalja vissza a több mint 34 millió forintnak megfelelő valutát. A vádlott azonban azt állította, nem fér hozzá a bankszámlához, ugyanakkor két nap alatt egy kaposvári ATM-ből nagyobb összegű készpénzt vett le a számlájáról, majd egy másik bankszámlára 6 millió forintnyi eurót utalt át, s továbbra sem volt hajlandó együttműködni sem a céggel, sem bankjával, mely értesült a hibáról. A feljelentést követően a kaposvári ügyészség az osztrák hatóságokkal folytatott jogsegély útján sikeresen befagyasztotta vádlott osztrák bankszámláján még meglévő, több mint 28 millió forintot, és intézkedett, hogy utalják vissza a korábbi munkáltatónak.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen élőéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására és a kár megtérítésére tett indítványt.