Lopás kísérlete, illetve magánlaksértés miatt emelt vádat a marcali ügyészség azzal a férfival szemben, akin előbb a bezárt ajtók, később pedig a saját fáradtsága fogott ki.
A vád szerint az ötvenes éveiben járó férfi 2023 júniusában ittasan kerékpározott Balatonszentgyörgyön, majd a kerítésen átmászva bement az egyik ház udvarára, hogy valamilyen alkoholt szerezzen. A vádlott megpróbált behatolni a melléképületbe, azonban annak ajtajai, illetve a garázskapu is zárva volt, így a férfi végül üres kézzel távozott. Az otthoniak azonban észrevették, értesítették a rendőrséget, s a járőrök nem sokkal ezért nem sokkal később elfogták, és a Marcali Rendőrkapitányságra állították elő a férfit, aki annyira be volt rúgva, hogy nem tudták kihallgatni, ezért elengedték. A vádlott ezután egy marcali presszóban ivott tovább, s hajnaliban egy másik ingatlanra is behatolt, ahol azonban a pincéhez vezető lépcsőnél lefeküdt és elaludt.
A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben elzárás kiszabására tett indítványt.