LMP: Lantos Csabának távoznia kell

Kpsvr 2023-09-26 14:40:00
A zöldpárt szerint a kormány pénteken hatályba léptetett veszélyhelyzeti kormányrendelete a szennyező, környezetromboló cégeknek kedvez.

Az LMP szerint le kell mondania posztjáról Lantos Csaba energiaügyi miniszternek, mert a kormány pénteken hatályba léptetett veszélyhelyzeti kormányrendelete a szennyező, környezetromboló cégeknek kedvez.    

Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke vasárnap pécsi sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány a háborús vészhelyzetre hivatkozva olyan rendeletet fogadott el és léptetett hatályba, amely lehetővé teszi, hogy „a szennyező, környezetpusztító cégek el tudják kerülni a bírságokat, és amely lehetetlenné teszi súlyos környezetszennyezés esetén az üzemek bezárását” – mondta.    

Teljes önfeladás és káosz

Dr. Keresztes László Lóránt sajtótájékoztatója Pécsről – Teljes önfeladás és káosz: a kormány az IDEGEN AKKUGYÁRTÓK érdekében, a környezetvédelem végleges leépítésére hozott rendeletet – egy nap után visszavonulót fújna a miniszter. Lantos Csabának távoznia kell!

Közzétette: LMP - Magyarország Zöld Pártja – 2023. szeptember 24., vasárnap

Úgy vélekedett: a kormány ezzel letette a fegyvert, teljes önfeladást hajtott végre az idegen ipari szereplők, az akkumulátorgyárak előtt.  

Szerinte a jogszabállyal minden lehetőséget megad Magyarország a szennyező cégeknek profitszerző tevékenységükhöz a környezetvédelem teljes feladásával.    

Emlékeztetett arra, hogy az LMP már bejelentette: az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a környezetvédelmi intézményrendszer „megsemmisítése” miatt.   

A tárcavezető „vagy nem tudja értelmezni, hogy egy rendeletnek mi a tartalma és mi lesz a következménye, vagy annyira súlytalan, hogy nem tudta megakadályozni a kormányt a rendelet megalkotásában” – fogalmazott Keresztes László Lóránt.    

Keresztes László Lóránt azt mondta: az sem oldaná meg a helyzetet, ha a kormány – az ígéreteknek megfelelően – visszavonná a rendeletet, ugyanis „kaotikus a veszélyes ipari üzemek, akkumulátorgyárak engedélyezési eljárása”.    

Úgy fogalmazott: „több esetben a kormány ad felhatalmazást a legszigorúbb környezetvédelmi engedélyezési eljárások alól” és szerinte egyébként is folyamatosak a botrányok a szennyező üzemek engedélyezési eljárásai körül.    

Keresztes László Lóránt szerint egyértelművé kell tenni, hogy „a szuverenitás teljes feladásáról van szó, amikor idegen gyártók, befektetők érdekében a kormány feláldozza, áruba bocsátja Magyarország természeti kincseit”.    

Aláhúzta: soha nem lehet nemzeti cél, hogy ezt megtegye egy kormány, ezért az LMP „minden erejével küzdeni fog e folyamatok ellen”.

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd.

Szólj hozzá!

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.

Fűszer- és dísznövények között termelte a marihuánát az ötvenes nő

A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.

Bulinak indult, rablással folytatódott, börtönben zárult az este - VIDEÓ!!!

Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.