Donáth Anna publicisztikáját itt tudja elolvasni, melyben nekiment Gyurcsány Ferencnek
Ungár Péter válaszát teljes terjedelmében közöljük:
Donáth Anna publicisztikáját itt tudja elolvasni, melyben nekiment Gyurcsány Ferencnek
Ungár Péter válaszát teljes terjedelmében közöljük:
A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.
Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.
Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.
Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.
A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.
Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.
Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.
Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.
Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.
Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.
Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.
A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.
Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.
A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.
Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.
A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.
Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.
A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.
Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.
A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.