Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Kpsvr 2023-11-08 09:55:00
Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Súlyos testi sértés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a fonyódi ügyészség azzal a férfival szemben, aki útonálló módon bánt el volt élettársa férfiismerősével.

A vád lényege szerint a vádlott tavaly októberben barátnője társaságában közlekedett egy Balatonbolgárhoz közeli faluban, amikor észrevette, hogy korábbi párja közös gyermekükkel, valamint a sértettel az utcán gyalogolt. A terheltnek nem tetszett, hogy a kisgyermek a hideg időben az utcán van, továbbá az sem, hogy volt élettársa egy férfival sétál, ezért megállt, és előbb a lehúzott ablakon keresztül, majd a járműből kiszállva kérdőre vonta őket. A vádlott a beszélgetés során olyan indulatossá vált, hogy kocsijába visszaülve azt szándékosan a sértett felé kormányozta, akinek nem volt lehetősége kitérni a jármű elől, ezért felugrott és így a kocsi motorháztetejére, illetve az első szélvédőjére esett. A férfi ezek után újból kiszállt az autóból, és a kocsiban tartott baseballütővel többször megütötte a sértettet, aki hat hét alatt gyógyuló sérüléseket suenvedett.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban, majd bűnügyi felügyelet alatt állt terhelttel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

Szólj hozzá!

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.

Fűszer- és dísznövények között termelte a marihuánát az ötvenes nő

A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.

Bulinak indult, rablással folytatódott, börtönben zárult az este - VIDEÓ!!!

Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.

Hiába költözött el a nő, egykori élettársa rendre megkereste és összeverte

A férfinak, aki az utcán és a munkahelyén is bántalmazta gyermeke anyját, lopás miatt is bíróság elé kell állnia, ugyanis fát vágott ki az erdőn, melyet aztán eladott.