A két forrás összesen 60 milliárd forint kiosztását teszi lehetővé. Az egyik pályázat célja a nagy kapacitású töltőállomások számának növelését, a másik a járművásárlást teszi lehetővé.
Kinek érdemes odafigyelni a pályázatokra?
Az elektromos autó töltő kiépítése kifejezetten fontos, ezt az eautotoltokabel.hu kínálata és szolgáltatásai is csak megerősíteni tudják. Az már egyértelműen látszik, hogy a benzines, dízeles, azaz a hagyományos autók korszaka szépen lassan leáldozik. Az elektromos járművek kezdik átvenni az uralkodó pozíciót, évről évre egyre többet vásárolnak belőlük. A legnagyobb gyártók is erre a területre helyezik a hangsúlyt.
Ezért is fontos, hogy a cégek, egyéni vállalkozók és autómegosztó vállalkozások minél hamarabb megtegyék a lépést, hogy leváltsák a jelenlegi autóikat, járműparkot, és modern, elektromos változatokkal helyettesítsék azokat. Ennek számtalan előnye van: a fenntartás is sokkal kedvezőbb lesz, a marketingértéke is magas, az egész vállalkozás működése zöldebbé és fenntarthatóbbá válik.
Természetesen még mind a mai napig felmerül a kérdés, hogy mégis miért lehet jobb választás egy elektromos autó, mint egy benzines vagy dízeles. A villanyautók nem termelnek kipufogógázokat, a levegő- és zajszennyezéshez sem járulnak hozzá. Az energiát is hatékonyabban használják fel, sőt, már teljesen zöld üzemeltetés is lehetséges, ha olyan árammal töltjük fel az akkumulátort, amit napelem rendszer állított elő. Ez egy benzines, dízeles esetében nem hogy álom, de egyenesen lehetetlen, hogy otthon vagy a telephelyen előállított energia segítségével üzemeltessük a járművet.
Az első elektromos autó beszerzésében is segítséget kaphatunk
A klímaváltozás egyik fő okozója a közúti közlekedés, mivel a károsanyag-kibocsátás 14%-a származik innen. Ha idővel az elektromos autók jelentik az elsődleges közlekedési eszközt, akkor ez az arány minimálisra csökkenthető. Hosszú távon az állam számára is kiemelt szempont az, hogy fenntartható megoldásokat használjanak a piaci szereplők a mindennapokban.
Ezért is érhető el összesen 30 milliárd forint támogatás a cégeknek, egyéni vállalkozóknak és autómegosztó vállalkozásoknak elektromos jármű megvásárlásához.
Nem szabad halogatni a váltást
Cégeknek, egyéni vállalkozóknak leginkább a költségcsökkentés és az élen haladás miatt érheti meg minél hamarabb váltani hagyományos autóról elektromosra. Manapság Magyarországon még mindig újdonságnak számít, ha egy vállalkozás villanyautókat használ a mindennapokban. Ezzel egyértelműen azt az üzenetet közvetíthetjük az ügyfelek felé, hogy számunkra fontosak a modern megoldások, a minőség és a fenntartható működés a mindennapokban.
Szponzorált tartalmat olvastál!