Gyilkosságot akadályozott meg az LMP soroksári polgármester-jelöltje a pesterzsébeti piacon

Kpsvr 2023-12-23 13:26:00
Egy felháborodott férfi böllérkéssel próbálta leszúrni az egyik fenyőfaárust.

Szenteste előtt egy nappal még sokan igyekeztek elintézni a bevásárlásukat a Tátra téren található pesterzsébeti piacon. Ezeken a helyeken gyakran találkozni a különböző pártok pultjaival is, akik így próbálnak kapcsolatot kialakítani a választókkal. Ezen a napon az LMP – Magyarország Zöld Pártja is jelen volt a piacon, bár ekkor valószínű még senki sem sejtette, hogy a jelen lévő politikusuk a sajtótájékoztató előtt egy gyilkossági kísérletet fog megakadályozni.

Bosszút akart állni, ezért ragadott böllérkést

A piacon békésen zajlott a délelőtt, amíg az egyik fenyőfaárushoz nem érkezett meg egy férfi és egy nő, akik hangos vitába keveredtek. Állításuk szerint a fenyőfaárus egyik rokona megölte a fotókon is látható, feldühödött pár unokáját a közelmúltban.

A rövid veszekedést követően a férfi eltűnt, csak a nő maradt ott, aki továbbra is hangos szóváltásban volt a fenyőárussal. 

Néhány perc múlva visszatért a férfi, de ekkor már egy 20-25 cm penge hosszúságú böllérkéssel a kezében.

A dühös férfi a késsel indulatosan az árus felé indult, miközben azt kiabálta, hogy leszúrja. Ekkor azonban megbotlott.

Mivel az LMP standja épp a fenyőfaárus mellett volt, Bereczki Miklós, Soroksár polgármester-jelöltje egy másik férfival azonnal oda szaladt és kicsavarta a férfi kezéből a kést, hogy ne tudjon mások testi épségében kárt tenni. Csak a szerencsén múlt, hogy az esés következtében nem sérült meg a férfi. Az LMP aktivistái ezután azonnal értesítették a rendőrséget, akik kivonultak a helyszínre.

Kihallgatásra vitték

Telefonon utolértük Bereczi Miklóst, aki elmondta, hogy a rendőrség a kiérkezésüket követően felvették az elkövető adatait. Mint megtudta, a feldühödött férfinak valóban megölték az unokáit, de a hatóság emberei szerint a fenyőfaárusnak semmi köze nem volt a gyilkossághoz. A tettest már korábban elkapták.

Az LMP politikusa a rendőrök kiérkezéséig a kést eltette, majd az intézkedés során átadta a hatóságnak. A férfit a mai napon az illetékes kapitányságon kihallgatják.

A férfi a helyszínen többször is elismerte, hogy meg akarta ölni a fenyőfaárust az unokája meggyilkolása miatt, akit egy disznóólban rejtett el a közelmúltban az elkövető Gyálon. A férfit letartóztatták, de a bíróságon sem tett vallomást az RTL információi szerint.

Forrás: Bahir

Szólj hozzá!

A természetes szépségápolás titka

Napjaink rohanó világában egyre többen fordulnak a természet felé, nemcsak életmódjukban, hanem szépségápolási szokásaikban is. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem véletlenül.

Modern irodaberendezés a 21. században

Az irodabútorok világa folyamatosan változik. A mai modern irodai környezetek kialakítása már nem csupán a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az esztétikum és a fenntarthatóság is előtérbe kerül.

Természetes megoldások a menopauza tüneteinek kezelésére

A menopauza időszaka számos nő életében jelent kihívást, köszönhetően a jelentős hormonális változásoknak.

Élmények: az igazi értékek a modern világban

Az emberek évezredek óta keresik a boldogság titkát.

Milyen eszközökkel védhetjük a kezünket munkavégzés közben?

Fizikai munkavégzés esetén sok esetben célszerű óvni, védeni a kezünket attól, hogy megsérüljön. Manapság már rengeteg különféle típusú munkavédelmi kesztyű létezik. Az egyszer használatos gumikesztyűktől kezdve az általános védőkesztyűkön át vágásbiztos kesztyűket is be lehet szerezni. 

Fedezd fel a legújabb szemöldökfestési megoldásokat!

A szemöldökünk meghatározza az arcunk keretét, és bár apró részletnek tűnhet, nagy hatással van a megjelenésünkre. A piacon elérhető új technológiák és termékek segítenek elérni a tökéletes színhatást, amire minden szépségápolási rajongó vágyik.

Milyen lehetőség adott a múlt titkainak feltárására?

Az épített örökség megőrzése és megértése a múlt iránti tisztelet kifejezése, és lehetőség arra, hogy új összefüggéseket állítsunk fel történelmünkről. Az évszázadokkal ezelőtt felhúzott épületek rejtett kincsei gyakran a modern technológiák segítségével tárhatók fel, amelyek az archeológusok, építészek és mérnökök munkáját is nagyban megkönnyítik.

Mit tudnak az igazán modern sütők?

Aki szeret a konyhában tenni-venni, az bizonyára egyetért azzal az állítással, miszerint a minőségi alapanyagok a legfontosabbak egy finom étek elkészítésekor. Ám ugyanilyen lényeges az is, milyen eszközökkel dolgozunk.

Megéri csúszásgátlós zoknit viselni sportolás közben?

Aki sportolni szeretne, célszerű ügyelnie arra, hogy milyen felszerelésekben teszi ezt - erről a szakmai hírekben is sokat olvashatunk.

Hogyan kíméljük a derekunkat? – A megfelelő szék kiválasztása

A hát- és derékfájás manapság az egyik leggyakoribb egészségügyi panasz, főként az irodai dolgozók körében. Ha egész nap ülőmunkát végzünk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen testtartással és milyen széken töltjük a napot. 

Így segíthet egy egyszerű otthoni teszt a horkolás megszüntetésben

Ez a teszt, amiről most szó lesz, nem egy tudományos orvosi vizsgálatot takar, hanem egy otthoni önvizsgálatot. Persze előfordulhat, hogy így sem jutunk közelebb a megoldáshoz, de egy képet mindenképpen kapunk az állapotunkról.

Bali – a felfedezésre érdemes gyöngyszem

Bali szigete maga a megtestesült varázslat. Az indonéziai sziget minden egyes négyzetkilométere bámulatos, de talán még ennél is lenyűgözőbb az ottani élet misztikuma. Ha arra jársz, vajon te is úgy érzed majd, hogy belépsz a csendes-óceáni álomvilágba?

Ezeket a szervezeteket érinti a NIS2 irányelv bevezetése

Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szervezeteket és nagyvállalatokat érint a 2024 októberében bevezetésre került NIS2 irányelv, amelyről értesülhettünk a hírekből is. Ez a szigorúbb szabályozási háttér stabilabb alapra helyezheti a kibertérben való tevékenységeket.

Az UV lámpa szerepe a modern szépségápolásban 

A szempilla-hosszabbítás az elmúlt évek során forradalmi fejlődésen ment keresztül, a technológiák tökéletesítése pedig új szintre emelte ezt a szépségápolási eljárást.

Vállalkozói lehetőségek a szépségiparban: Hogyan indítsd el sikeresen saját üzleted?

Ha a jövődet a szépségiparban képzeled el, és már fontolgatod, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba, akkor érdemes alaposabban utána járnod, milyen lehetőségekkel élhetsz. 

Hogyan kezeljük a bel- és a kültéri fafelületeket?

A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.

Téli konyhai eszközök a modern háziasszonyoknak

A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!

Belföldi és külföldi helyek, ahova érdemes ellátogatni egy-egy hosszú hétvége alkalmával

A jövő évben is több hosszú hétvége várható, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit kimozduljunk és elutazzunk. A cikkben összegyűjtöttünk olyan belföldi és külföldi helyeket, ahova megéri ellátogatni néhány napra. 

Új eszköz az egészségmegőrzés támogatására

Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.

Kellemetlen, de nem szabad elbagatellizálni: bélgyulladás a kutyáknál

A hírekben gyakran hallunk arról, milyen konfliktusokat okoz, amikor a kutyatartók a séta során nem szedik fel a kedvencük által hagyott “szeretetcsomagokat” a járdáról vagy a fűből, és ez érthető módon zavar másokat.