A legmodernebb fürdőszobabútorok kis lakásokba is

Kpsvr 2024-01-12 08:28:00
Akár kicsi, akár nagy, egy fürdőszoba bútorok nélkül szinte használhatatlan. Ezért akármilyen apró is az alapterülete ennek a helyiségnek, nincs mese, valamilyen szekrényt be kell szereznünk. Minél nagyobb a fürdő, annál több lehetőségünk van a stílusos és praktikus berendezésre, melyre számtalan példát találunk az alábbi webáruházban is.

Komplett bútorszettek a fürdőbe

Ha nem szeretnénk egyenként bajlódni a fürdőszobai elemek kiválasztásával, akkor komplett bútorszettet érdemes vásárolni. A Gemini-Duo webáruház fürdőszobabútorai között megtalálhatók ezek a kész összeállítások ugyanúgy, mint ahogy egyes önálló elemek, ha csak például egy mosdó alatti szekrényt szeretnénk lecserélni.

Ezek a kész összeállítások alapvetően két részre oszthatók, a mosdó alatti és feletti területre. Először is azt kell eldöntenünk, ha a komplett szettek mellett döntünk, hogy a mosdó feletti részt teljes egészében a tükör foglalja-e el, vagy pedig egészítse-e ki ott is valamilyen szekrény, netán két oldalról is, ha a hely elegendő számára.

Ezeket a kompozíciókat egy teljes fürdőszoba falra építve is beszerezhetjük, ahol a helykihasználás maximális lesz azáltal, hogy a mosdó felett közvetlenül folytatódik a tükör és a szekrények.

A többfunkciós fürdőszobaszekrények

Általában a legtöbb holmit a mosdó alatti szekrénybe tárolva érjük el, amely lehet egybeépített a mosdókagylóval, vagy pedig különálló is, amennyiben a legmodernebb mosdók valamelyikét választjuk. Minden esetben számítani lehet arra, hogy a szekrény több részre osztott, így lehetővé téve az egyes tárgyak elválasztását.

Amennyiben nagyobb a hely a fürdőszobában és mód van egy igazán terebélyes méretű szekrény megvételére, akkor ez a bútor több ajtóval, netán fiókokkal is rendelkezik. Ilyenkor már csoportosíthatjuk kozmetikai, tisztálkodási szereinket aszerint, hogy melyik családtaghoz tartoznak vagy pedig funkció szerint, minden polcra másféle holmi kerül.

Az biztos, hogy minél több részre osztott egy szekrény, annál inkább segíti a rendezettség megtartását és egy tiszta, gondos fürdőszoba benyomását fogja kelteni, amelybe bármikor belépve jól érzi magát az ember.

A világításról se feledkezzünk meg!

Ma már nem kell halovány fényforrások mellett tisztálkodni. A lámpák és világítások teljes arzenálja várja az érdeklődőket, kezdve a különféle LED szalagoktól a beépített LED-es lámpákig a tükör felett. Mindig vegyük figyelembe, hogy milyen a helyiség alapvető megvilágítása, vannak-e ablakok, amelyek amúgy is biztosítanak némi világítást, és vizsgáljuk meg a lakók szokásait, mely alapján eldönthető, hogy hová és milyen fényforrás kerüljön beszerelésre.

A Gemini-Duo webáruházban széles körű választék várja a betérőket, ahol a fürdőszobabútort a kiegészítő világításokkal egy hozzá formatervezésben és stílusában is illeszkedő csap fogja teljessé tenni.

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Itt az új fideszes köztársaságielnök-jelölt

Jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal.

Kaposváron mindenki megnyugodhat: 655.600 Ft volt az átlagkereset

Kinek tudnánk ezt a bőséget és jólétet megköszönni?

A kutyapelenka nagyon hasznos felszerelés

A minap összefutottam egy ismerőssel és a kutyákra terelődött a szó. Valahogy a kutyapelenka témája is előkerült. Meglepődve tapasztaltam, hogy azt gondolta erről a nagyon hasznos kutyafelszerelésről, hogy ugyanúgy alkalmazzák, mint a klasszikus gyerekpelenkákat.

Hamis márkás termékeket árult a házában az ötvenes férfi

A NAV egy próbavásárlás során buktatta le, kiderült, több, mint 4 millió forintért adott el gagyi ruhákat, cipőket.

Mi a mikrotápanyagok szerepe a táplálkozásban?

A kiegyensúlyozott változatos étrend tartalmaz valamennyi fontos tápanyagot, vagyis szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket, vagyis az energiát adó makro-, illetve az energiát nem szolgáltató, de nélkülözhetetlen mikrotápanyagokat.

Aranyér: mi igaz a problémával kapcsolatban, és mi nem?

A köznyelvben aranyérnek hívott betegségről talán mindenki hallott már, nem egy embernek sajnos konkrét tapasztalatai is vannak ezzel kapcsolatban. Sok tévhit kering azonban a neten az aranyerességről, ezeket igyekszünk cikkünkben megcáfolni.

Problémák, amelyekkel a fiatalok szembesülnek a mai kapcsolatokban

A társadalmi, kulturális és technológiai változások nagyban befolyásolták a párkapcsolati problémák megjelenését, amelyek eltérnek azoktól, amit egykoron a szülők, nagyszülők éltek meg.

LMP: Lázár János minisztériuma fellebbezett a párt népszavazási kérdése ellen

A zöld párt azt akarja elérni, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényt.

Megérkeztek az új generációs Wink sportcipők

Amikor sportcipőt, kényelmes utcai lépőt keresünk, ami sokáig bírja a mindennapos strapát, akkor bizony átgondoljuk, hogy mit is veszünk meg.

Védelem minden rétegben a tűz és az elektromos kisülések ellen

A nyílt láng, a különféle hőforrások, az áramütés komoly, életet veszélyeztető kockázatot jelent, ezért azokban a munkakörökben, ahol nagy esély van az ezekkel való érintkezésre, a munkavédelemnek ki kell terjednie ezekre.

Szerinted milyen a jó WC-csésze?

Talán még sosem tették fel neked ezt a kérdést, sőt, esetleg te magad sem gondolkoztál még túl sokat rajta. Mert őszintén megvallva talán soha senkinek nem volt túl nagy prioritás, hogy egy-egy felújítás alkalmával sok – vagy legalábbis elég – időt szenteljen annak, hogy kiválassza az ideális darabot.

Egy jó telefon mellé nem árt egy tablet sem

Előbb-utóbb mindenki életében eljön az a pont, mikor rájön, hogy neki egy tabletre is szüksége van a meglévő telefonja mellé. Így van ez akkor is, ha esetleg laptoppal is rendelkezik az illető, hiszen a táblagép utazáskor sokkal praktikusabb.

LMP: Rogán Antal távozzon a közéletből!

Petíciót indított a zöld párt.

Gourmet finomságok nőnapra is

Minden év március 8-án eljön az a nap, amikor világszerte a nőket ünnepeljük, bár ez a nap eredetileg a nők jogaiért folytatott küzdelemről szólt, mára sokat szelídült, és virággal, csokoládéval, figyelmességgel fejezzük ki a megbecsülésünket. 

Górcső alatt a bőrápolás hőse, az E-vitamin

Az E-vitamin kétségtelenül a bőrápolás egyik kulcsfontosságú összetevője. Hogy miért van ez így? Olvass tovább, és megtudhatod! Az útmutatónk ugyanis mindent elmond, amit az E-vitamin bőrre gyakorolt hatásáról tudni kell, és arról, hogyan érdemes használni.

Jó ötletnek tűnt: szétralizták a focipályát

Leesett a hó, s úgy gondolták, driftelni a legalkalmasabb hely a futballpálya, s közel 4 ezer négyzetméteren szétbarmolták a gyepet.

A nagy kérdés: falpanel vagy tapéta?

Az építőipari trendekben az egyszínű, egyformára festett falak ideje lejárt, manapság a változatos megjelenés a divatos. Ezt el lehet érni különbözőféle festékekkel, de sokkal többen választják inkább a falpanellel vagy a tapétával való dekorálást. 

Ungár Péter: Novák Katalinnak és Varga Juditnak politikai értelemben végük van

Az LMP társelnöke Facebook-posztban reagált Orbán Viktor bejelentésére.

Gyárfás Tamás hét év, Portik Tamást életfogytiglani fegyházat kapott a Fenyő-gyilkosság miatt

Az úszószövetség volt elnökét, a Nap TV egykori tulajdonosát emberölésben elkövetett bűnsegédlet, a maffiózót emberölésre felbujtás miatt ítélték el. A felek Gyárfás egy kaposvári adócsalási ügyében kerültek közelebbi ismeretségbe.