Vida Dániel szexragadozó ejtette teherbe a 13 éves tinit

Kpsvr 2024-01-22 18:04:00
Korábban kisfiúknak mutogatta magát egy romos házban Dániel

Bilincsbe verve jelent meg hétfő délben a Tatabányai Járásbíróság épületében Vida Dániel, aki hozzájárult ahhoz, hogy róla felismerhető módon felvétel készüljön. A most 28 éves férfit szexuális visszaéléssel vádolják, amiért többször lefeküdt egy tinilánnyal - írja a Blikk.

A vádirat szerint Vida Dániel 2022. június elején befogadta a tatabányai otthonába a 2009-ben született sértettet, aki egy lakásotthon lakója, de onnan időről időre megszökött. A vádlott 2022. augusztus 23. napjától október 25-ig az ingatlanban több alkalommal közösült a kiskorú gyerekkel annak beleegyezésével, amitől a 13 éves kislány teherbe is esett. A fiatalember számára a tudatlanság, információhiány sem lehetett mentség, hiszen pontosan tisztában volt azzal, hogy a lány még nem töltötte be a 14. életévét. A lap Iiformációink szerint a lány a karácsonyt az anyjánál töltötte, aki észrevette a várandósságát. Ezután pedig azonnal értesítette a gyermekvédelmi szolgálatot.

Az ügyészség két és fél év letöltendő börtönbüntetést indítványozott, ha Dániel mindent beismer, aki így is tett. Azonban így le kell töltenie azt a másfél éves börtönbüntetését is, amit korábban szeméremsértés miatt kapott felfüggesztve, mivel egy romos házban két 6 és 8 év körüli kisfiúnak mutogatta magát.

Borítókép: Czerkl Gábor

Szólj hozzá!

Itt az új fideszes köztársaságielnök-jelölt

Jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal.

Kaposváron mindenki megnyugodhat: 655.600 Ft volt az átlagkereset

Kinek tudnánk ezt a bőséget és jólétet megköszönni?

A kutyapelenka nagyon hasznos felszerelés

A minap összefutottam egy ismerőssel és a kutyákra terelődött a szó. Valahogy a kutyapelenka témája is előkerült. Meglepődve tapasztaltam, hogy azt gondolta erről a nagyon hasznos kutyafelszerelésről, hogy ugyanúgy alkalmazzák, mint a klasszikus gyerekpelenkákat.

Hamis márkás termékeket árult a házában az ötvenes férfi

A NAV egy próbavásárlás során buktatta le, kiderült, több, mint 4 millió forintért adott el gagyi ruhákat, cipőket.

Mi a mikrotápanyagok szerepe a táplálkozásban?

A kiegyensúlyozott változatos étrend tartalmaz valamennyi fontos tápanyagot, vagyis szénhidrátokat, zsírokat és fehérjéket, vagyis az energiát adó makro-, illetve az energiát nem szolgáltató, de nélkülözhetetlen mikrotápanyagokat.

Aranyér: mi igaz a problémával kapcsolatban, és mi nem?

A köznyelvben aranyérnek hívott betegségről talán mindenki hallott már, nem egy embernek sajnos konkrét tapasztalatai is vannak ezzel kapcsolatban. Sok tévhit kering azonban a neten az aranyerességről, ezeket igyekszünk cikkünkben megcáfolni.

Problémák, amelyekkel a fiatalok szembesülnek a mai kapcsolatokban

A társadalmi, kulturális és technológiai változások nagyban befolyásolták a párkapcsolati problémák megjelenését, amelyek eltérnek azoktól, amit egykoron a szülők, nagyszülők éltek meg.

LMP: Lázár János minisztériuma fellebbezett a párt népszavazási kérdése ellen

A zöld párt azt akarja elérni, hogy a kormány helyezze hatályon kívül a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényt.

Megérkeztek az új generációs Wink sportcipők

Amikor sportcipőt, kényelmes utcai lépőt keresünk, ami sokáig bírja a mindennapos strapát, akkor bizony átgondoljuk, hogy mit is veszünk meg.

Védelem minden rétegben a tűz és az elektromos kisülések ellen

A nyílt láng, a különféle hőforrások, az áramütés komoly, életet veszélyeztető kockázatot jelent, ezért azokban a munkakörökben, ahol nagy esély van az ezekkel való érintkezésre, a munkavédelemnek ki kell terjednie ezekre.

Szerinted milyen a jó WC-csésze?

Talán még sosem tették fel neked ezt a kérdést, sőt, esetleg te magad sem gondolkoztál még túl sokat rajta. Mert őszintén megvallva talán soha senkinek nem volt túl nagy prioritás, hogy egy-egy felújítás alkalmával sok – vagy legalábbis elég – időt szenteljen annak, hogy kiválassza az ideális darabot.

Egy jó telefon mellé nem árt egy tablet sem

Előbb-utóbb mindenki életében eljön az a pont, mikor rájön, hogy neki egy tabletre is szüksége van a meglévő telefonja mellé. Így van ez akkor is, ha esetleg laptoppal is rendelkezik az illető, hiszen a táblagép utazáskor sokkal praktikusabb.

LMP: Rogán Antal távozzon a közéletből!

Petíciót indított a zöld párt.

Gourmet finomságok nőnapra is

Minden év március 8-án eljön az a nap, amikor világszerte a nőket ünnepeljük, bár ez a nap eredetileg a nők jogaiért folytatott küzdelemről szólt, mára sokat szelídült, és virággal, csokoládéval, figyelmességgel fejezzük ki a megbecsülésünket. 

Górcső alatt a bőrápolás hőse, az E-vitamin

Az E-vitamin kétségtelenül a bőrápolás egyik kulcsfontosságú összetevője. Hogy miért van ez így? Olvass tovább, és megtudhatod! Az útmutatónk ugyanis mindent elmond, amit az E-vitamin bőrre gyakorolt hatásáról tudni kell, és arról, hogyan érdemes használni.

Jó ötletnek tűnt: szétralizták a focipályát

Leesett a hó, s úgy gondolták, driftelni a legalkalmasabb hely a futballpálya, s közel 4 ezer négyzetméteren szétbarmolták a gyepet.

A nagy kérdés: falpanel vagy tapéta?

Az építőipari trendekben az egyszínű, egyformára festett falak ideje lejárt, manapság a változatos megjelenés a divatos. Ezt el lehet érni különbözőféle festékekkel, de sokkal többen választják inkább a falpanellel vagy a tapétával való dekorálást. 

Ungár Péter: Novák Katalinnak és Varga Juditnak politikai értelemben végük van

Az LMP társelnöke Facebook-posztban reagált Orbán Viktor bejelentésére.

Gyárfás Tamás hét év, Portik Tamást életfogytiglani fegyházat kapott a Fenyő-gyilkosság miatt

Az úszószövetség volt elnökét, a Nap TV egykori tulajdonosát emberölésben elkövetett bűnsegédlet, a maffiózót emberölésre felbujtás miatt ítélték el. A felek Gyárfás egy kaposvári adócsalási ügyében kerültek közelebbi ismeretségbe.