Ötvenmilliónál többet zsebeltek be az engedély nélküli gyűjtéssel.
Különösen jelentős mennyiségű hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértése miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség azzal az apa-fia párossal szemben, akik nagy volumenben folytattak engedély nélküli hulladék-kereskedelmet.
A vádirat lényege szerint a vádlottak 2021 márciusa és 2022 októbere között folytattak illegális hulladékgazdálkodási tevékenységet, melynek során a lomtalanítások alkalmával, illetőleg azon kívül is a Kaposvár környéki településeket járva rendszeresen gyűjtötték a hulladékot, hogy annak leadásából bevételhez jussanak. Az apa több, mint 200 tonna hulladékot adott le, s ezzel bő 30 millió forintra tett szert, a fia 116 tonna fémhulladék értékesítése után közel 25 millió forintot zsebelt be, noha semmilyen hulladékgazdálkodási tevékenységre jogosító engedéllyel nem rendelkeztek.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában az idősebb – a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt elkövető - férfival szemben végrehajtandó, míg a fiával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására, és az illegális tevékenységgel szerzett vagyon elkobzására tett indítványt.
Szólj hozzá!
A természetes szépségápolás titka
Napjaink rohanó világában egyre többen fordulnak a természet felé, nemcsak életmódjukban, hanem szépségápolási szokásaikban is. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem véletlenül.
Modern irodaberendezés a 21. században
Az irodabútorok világa folyamatosan változik. A mai modern irodai környezetek kialakítása már nem csupán a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az esztétikum és a fenntarthatóság is előtérbe kerül.
Milyen eszközökkel védhetjük a kezünket munkavégzés közben?
Fizikai munkavégzés esetén sok esetben célszerű óvni, védeni a kezünket attól, hogy megsérüljön. Manapság már rengeteg különféle típusú munkavédelmi kesztyű létezik. Az egyszer használatos gumikesztyűktől kezdve az általános védőkesztyűkön át vágásbiztos kesztyűket is be lehet szerezni.
Fedezd fel a legújabb szemöldökfestési megoldásokat!
A szemöldökünk meghatározza az arcunk keretét, és bár apró részletnek tűnhet, nagy hatással van a megjelenésünkre. A piacon elérhető új technológiák és termékek segítenek elérni a tökéletes színhatást, amire minden szépségápolási rajongó vágyik.
Milyen lehetőség adott a múlt titkainak feltárására?
Az épített örökség megőrzése és megértése a múlt iránti tisztelet kifejezése, és lehetőség arra, hogy új összefüggéseket állítsunk fel történelmünkről. Az évszázadokkal ezelőtt felhúzott épületek rejtett kincsei gyakran a modern technológiák segítségével tárhatók fel, amelyek az archeológusok, építészek és mérnökök munkáját is nagyban megkönnyítik.
Mit tudnak az igazán modern sütők?
Aki szeret a konyhában tenni-venni, az bizonyára egyetért azzal az állítással, miszerint a minőségi alapanyagok a legfontosabbak egy finom étek elkészítésekor. Ám ugyanilyen lényeges az is, milyen eszközökkel dolgozunk.
Bali – a felfedezésre érdemes gyöngyszem
Bali szigete maga a megtestesült varázslat. Az indonéziai sziget minden egyes négyzetkilométere bámulatos, de talán még ennél is lenyűgözőbb az ottani élet misztikuma. Ha arra jársz, vajon te is úgy érzed majd, hogy belépsz a csendes-óceáni álomvilágba?
Ezeket a szervezeteket érinti a NIS2 irányelv bevezetése
Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szervezeteket és nagyvállalatokat érint a 2024 októberében bevezetésre került NIS2 irányelv, amelyről értesülhettünk a hírekből is. Ez a szigorúbb szabályozási háttér stabilabb alapra helyezheti a kibertérben való tevékenységeket.
Hogyan kezeljük a bel- és a kültéri fafelületeket?
A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.
Téli konyhai eszközök a modern háziasszonyoknak
A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!
Új eszköz az egészségmegőrzés támogatására
Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.