Közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség azzal a fiatal férfival szemben, aki a szemébe sütő nap miatt későn vette észre, és ezért elütött a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen egy járókelőt.
A vád szerint a tizenéves fiatal 2023 júniusában Kaposváron autózott, s ugyan észlelte, hogy a szemből sütő nap elvakíthatja, ennek ellenére mégsem kellő körültekintéssel közelítette meg az egyik zebrát, így csak későn vette észre, hogy az úttest másik oldaláról a sértett már megkezdte az áthaladást. Bár a vádlott elrántotta a kormányt és vészfékezett, a bal oldali tükörrel és hátsó kerekével mégis a nőnek ütközött, aki a földre esett. A vádlott ekkor rögtön megállt és a sértett segítségére sietett, aki rövid időn belül a saját lábán távozott a helyszínről, fájdalmai miatt azonban később mégis kórházba ment, ahol megállapították, hogy a baleset következtében zúzódásos sérülést szenvedett, és az egyik lábujja is eltörött.
A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Videó az esetről:
https://ugyeszseg.hu/a-zebran-sodorta-el-a-gyalogost-videoval-a-somogy-varmegyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/