Gyurcsány nekiment Magyar Péternek és beperlik az egyik szónokot

Kpsvr 2024-04-07 11:03:00
Bepánikolt a DK Magyar Péter megjelenésétől. Perrel fenyegetőznek, beszólogatnak és pánikszerűen összefogtak az Mszp-vel és a P-vel.
Még a szombati, több százezres tüntetés után jelezte a DK, hogy beperlik Magyar Péter egyik szónokát. 

Nagy János szigetszentmiklósi polgármester – akit 2019-ben a teljes ellenzék támogatott – arról beszélt, hogy nincs különbség a „régi pártok pártkatonái” között. Elmondta, hogy miután megválasztották a DK megkörnyékezte - az nem derült ki a beszédből, hogy ez pontosan mit jelentett -, melyet egyből visszautasított, ami után a párt lejáratókampányt kezdett folytatni ellene.

Vasárnap reggel pedig maga Gyurcsány Ferenc reagált a párt létét veszélyeztető Magyar Péter szerepvállalására. Mint írja: vannak választók

- akik történelmi gyalázatnak tekintik Orbán kormányzását, akik azzal egy percre se alkudtak meg;
- akik mindig elutasították a Fidesz korlátlan uralmi törekvéseit;
- akik embertelennek és elfogadhatatlannak gondolják, hogy a fideszes hatalom emberi mivoltában alázta és alázza meg valamennyi ellenfelét;
 
Gyurcsány Ferenc kétségbeesett reakciója érthető, hiszen az ellenzéki szavazók döntő többsége már nem kíváncsi olyan arcokra, akik képtelenek ütőképes alternatívát felállítani a Fidesszel szemben,
de milliós fizetésért üldögélnek a parlamentben és azzal etetik az embereket, hogy az összefogás a legfőbb fegyver.
 
Gyurcsány Ferenc ráadásul csúsztat, hiszen nem a szavazókkal volt eddig sem a probléma, hanem azokkal a politikusokkal, köztük Gyurcsány Ferenccel, akiket Orbán Viktor könnyedén legyőzött, mert a magyar társadalom legelutasítottabb figurái voltak.
 
A teljes bejegyzés itt olvasható:

Vannak választók, - akik történelmi gyalázatnak tekintik Orbán kormányzását, akik azzal egy percre se alkudtak meg; -...

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2024. április 6., szombat

 

 

Szólj hozzá!

Lezárták a gödi Samsung gyár bejáratait

Az LMP politikusai és aktivistái más ellenzéki politikusokkal és aktivistákkal fogtak össze.

Milyen esetekben javasolt a HAL-RAR aranyérműtét, melyek az előnyei?

Mindenképpen megfontolandó a sebészi megoldás, amennyiben krónikussá váltak az aranyaeres panaszok, illetve nagyobb aranyeres csomók alakultak ki.

Kifizetetlen telefonszámla miatt támadta meg testvérét a kaposvári férfi

Egy autó körül kergette, végül a kocsi tetejére mászva kapta el az asszonyt.

Hogyan tegyük biztonságossá a tolatást?

Nem mindegyik járműben található beépített kamera, márpedig ha rendelkezünk egy ilyennel, a tolatás, illetve a parkolás is biztonságosabbá és kényelmesebbé tehető. Annak, aki még most szerez rutint ezekben a feladatokban, ez egyértelműen egy nélkülözhetetlen eszköz.

Mi alapján válasszuk ki a zuhanykabint a fürdőszobába?

Egy fürdőszoba-átalakítás során, vagy építkezés alatt is fontos, hogy a megfelelő szaniterek és kiegészítők kerüljenek a fürdőszobába. Elsődlegesen egy zuhanykabinnak olyannak kell lennie, amit hosszú évtizedekig használhatunk.

Erősre itta magát a kaposvári fiatal, s buli után két férfit is összevert – VIDEÓ!!!

Nem tetszett neki, hogy a kíséretében lévő lányok másokkal is beszédbe elegyedtek.

A finomaprító gépek szerepe a húsipari termékek előállítása során

A húsipari készítmények egy jelentős részéhez darálásra, aprításra van szükség, ez a folyamat lehetővé teszi azt, hogy az alapanyag a kívánt méretű legyen. A kolbászok, felvágottak, szalámik és más termékek esetében a finomaprítás egy kritikus művelet, hiszen ez biztosítja a késztermék megfelelő minőségét, ellenkező esetben a termék nem lesz értékesíthető. 

Kiestek az első osztályból a kaposvári kosarasok

Ki-ki meccset játszott Kecskeméten a Kométa a bennmaradásért és 13 ponttal kikaptak, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül 1995 után ismét búcsúztak a legmagasabb osztálytól.

Tudtad, hogy vízszigeteléssel is védekezhetsz a vízzel szemben?

Ma, amikor minden építészeti technológia napról napra fejlődik, és újul, nem is olyan könnyű lépést tartani a fejlesztésekkel és változásokkal. Így eshet meg az, hogy mondjuk olyan festési eljárás is kitűnő megoldás lehet, amelyről korábban még sosem hallottál.

Karácsony lemondta az ATV által szervezett főpolgármester-jelölti vitát

Vitézy és Ungár Péter szerint is mondvacsinált indokot húzott elő.

Lehetőségek a mezőgazdaság területén

Amennyiben mezőgazdasággal foglalkozol, netán épp az erdészet területén tevékenykedsz, vannak erdőid, akkor mindenképpen olvasd el a cikkünket, hiszen egy izgalmas pályázatról lesz benne szó.

Utazás a Földközi-tenger egyik leghíresebb szigetére, Ciprusra

Ha unjuk már a hazai látványosságokat, és a környező országok nevezetességeit is láttuk már, szeretnénk inkább egy mediterrán szigeten nyaralni, de nem akarunk ehhez a bolygó túlsó felére átrepülni…nos, akkor Ciprus egy tökéletes úti cél! 

Ungár Péter: Amelyik vitára meghívnak, arra elmegyek

Az LMP EP listavezetője szerint, aki nem megy el vitára, pedig meghívják, az nem méltó a választópolgárok bizalmára.

Miért szeretik az emberek a bulvárhíreket?

Vajon mi hajtja az embereket akkor, amikor sorra kattintanak rá az izgalmas és érdekes hírekre, fürkészik ki a hírességek apró kis titkait, olvassák el a velük készült interjúkat? Egyáltalán mi tartozik a bulvárba, miért szeretjük annyira és ami a legfontosabb: hol találjuk meg a legfrissebb és legszórakoztatóbb bulvárhíreket? Cikkünkből máris kiderül!

Ungár Péter megint beszólt Karácsony Gergelynek

Az LMP társelnöke szerint az ellenzék sikeres polgármestereinek győzelmét veszélyeztető jelöltek is felkerültek Karácsony listájára.

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

A műfüves focicipők fejlődése: mit tudnak nyújtani a mai darabok?

A futballcipők az elmúlt évtizedekben hatalmas változáson mentek keresztül.

Városszéli erdőben rakta ki otthoni veszélyes hulladákét a kaposvári férfi

Bő egy köbméternyi szeméttől, többek között autógumiktól, alkatrészektől, festékes dobozoktól próbált megszabadulni.

Miből ismerhetők fel a prémium szárazeledelek? Melyek az előnyeik?

Minden gazdiban felmerül a kérdés a kezdeti időszakban annak kapcsán, hogy milyen kutyatápot érdemes választani. Miért érdemes a prémium mellett dönteni? Egyáltalán hogyan győződhetünk meg arról, hogy kiváló minőségű termékkel van dolgunk?