Vitézy: A Déli Körvasút építésének meghiúsítása Budapest európai lemaradását hozza magával

Farkas Balázs 2024-04-13 10:51:00
A főpolgármester-jelölt szerint Karácsony megint a párt politikának akar megfelelni, nem pedig a budapestieknek.

A fővárosi önkormányzat és Újbuda önkormányzata a helyi civil szervezetekkel együttműködve ismét megtámadja a déli körvasút beruházásának környezetvédelmi engedélyét - közölte a főpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón, miután kihelyezett kabinetülést tartottak a XI. kerületben.

Karácsony Gergely kiemelte: a fővárosi és a XI. kerületi önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a beruházás a lehető legkisebb mértékben nehezítse meg az ott élő emberek életét.

Karácsony bírálta a kormányt, hogy az nem kezdte meg a budai fonódó villamoshálózat bővítését, miközben arra megvannak a tervek és rendelkezésre állnak a források is.

Kitért arra is, hogy a XI. kerületi képviselő-testületben az LMP képviselője volt az egyik legaktívabb ellenzője a beruházásnak. Most pedig éppen ez a párt indítja főpolgármester-jelöltnek azt, aki "védőszentje a korrupt és jogsértő beruházásnak" - tette hozzá.

László Imre (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Újbuda polgármestere azt mondta, hogy a Hamzsabégi úti beruházás maradandó természetkárosítást okozott, és zavarja az ott élők pihenését, miután a szolnoki kormányhivatal engedélyezte az éjszakai munkavégzést.

Vitézy Dávid, főpolgármester-jelölt erre Facebook-posztban reagálva azt írta, hogy szerinte a Déli Vasút elkaszálása több autót, ritkább elővárosi vasúti közlekedést, rosszabb levegőt jelentene ez Budapestnek - a vasútellenes hergelés minden, csak nem valódi zöldpolitika. 

Budapest pártpolitikai csatatér. Akkor is a háborúskodást választja a főpolgármester, amikor véletlenül egy értelmes és hasznos kormányzati fejlesztés megvalósulhatna, mert Lázár János már nem tudta leállítani - írja Vitézy.

Majd így folytatja: a Déli Körvasút fejlesztése egyszerre európai, országos és regionális, budapesti és városkörnyéki érdek. Az új vágányok és állomások megépítése nélkül nem bővíthető az elővárosi vasúti kapacitás Rákoscsaba, Rákoskert, Budafok, Nagytétény, Kőbánya és persze az egyre növekvő agglomerációs térségek, Érd, Gödöllő vagy épp Pécel felől. Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer végre eléri a budapesti repülőteret a vasút, akkor a tervek szerint onnan is közvetlen vonatok járhatnának Budára itt.

A távolsági közlekedésben pedig a Déli Körvasút teszi lehetővé a Bécstől Budapesten át Erdélybe tartó nemzetközi vasúti közlekedés fejlesztését ugyanúgy, ahogy a Balaton vagy Győr felől a fővároson át Debrecen vagy Szeged felé a kapcsolatok bővítését.

Budapest főpolgármestereként számon fogom kérni a kormányt, hogy tartsa be a vállalásait - legyen szó új parkról, zajvédőfalról, ablakcseréről és persze az elővárosi vasúthálózat fejlesztésének folytatásáról. A mindenre nemet mondó álzöld politikát azonban nem fogom folytatni - ez ugyanis csak a lemaradás útja a sikeres európai fővárosoktól - zárt ezzel a főpolgármester-jelölt.

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Kolbászkészítés otthon és a vendéglátásban: A minőségi alapanyagoktól a töltésig

A kolbászkészítés sok családban igazi generációról generációra öröklődő tudomány, főleg mifelénk, ahol a disznóölés az igazi szent hagyományok közé tartozik még ma is a vidéki Magyarországon. Még azok is, akik már nem tartanak otthon sertést, szívesen szerzik be az alapanyagokat, és télen maguk készítik el a hurkát-kolbászt a nagy ünnepekre.

Vajon létezik olyan, hogy tökéletes burkolat?

Mindenki ismer több fajta burkolatot. Lehet gipszkarton, csempe, tégla vagy annak utánzata, márvány vagy márványhatású, lambéria, hajópadló, illetve bármilyen csiszolt fa. Nem véletlen, hogy újra reneszánszát éli a gyalult és csiszolt faanyag, hiszen könnyebben kezelhető, mégis meleg hatást kölcsönöz. Nem úgy, mint mondjuk egy márvány, amely szép, de hideg hatást kelt.

Luxus anti-aging bőrápolás natúr kozmetikumokkal

Bár az öregedés mindenkit érintő természetes folyamat, mindent megteszünk annak érdekében, hogy hatásait mérsékeljük, késleltessük. A tudatos bőrápolás híveinek sem kell lemondaniuk erről, számos hatékony naturális formula segíti őket. 

Megbízható tetőfedés cserepeslemezekkel? Igen!

A híroldalak rendre arról számolnak be, hogy egyre kiszámíthatatlanabb időjárással és klimatikus változásokkal kell szembenéznünk, ami ráirányítja a figyelmünket arra, hogy bizony az ingatlanunkat is ennek megfelelően kell felkészítenünk.

Óriási hír: kiderült, melyik a legjobb ár-érték arányú fűnyíró!

Fűnyírót választani nem a legkönnyebb feladat, ugyanis ha nem ismerjük a választás szempontjait, valamint a megbízható márkák sorát, akkor sajnos nem nehéz mellényúlni. 

Lehet tenni azért, hogy ne legyen tápanyaghiányos a paprika

A paprikaneveléstől sokan tartanak, mivel alapvetően egy érzékeny növényről van szó. Némi odafigyeléssel azonban elkerülhetők a problémák, az egészségesen fejlődő paprikatövek pedig gyakran valósággal ontják a terméseket.

Egy veterán autó felújítása nem is olyan egyszerű

Ha egy veterán autó lapul a garázsban vagy éppen az udvarban a diófa alatt, akkor jobb, ha a restaurálását profi szakemberekre bízzuk. Közel sem olyan egyszerű a feladat, mint amire elsőre gondolunk - erről a hírekben is olvashatunk. Évtizedekkel ezelőtti technikai megoldásokat kell felújítani, amelyekhez még a szerszámokat is sokszor kihívás beszerezni.

A cukorbetegségről

A diabetológia a belgyógyászaton belül foglalkozik a cukorbetegség vizsgálatával és kezelésével, vagy pontosabban fogalmazva a szervezet szénhidrát-anyagcseréjével. A cukorbetegség rendkívül gyakori lett napjainkra, egy progresszív kórról van szó, ami azonban a megfelelő kezeléssel jól kontrollálható.

A cipőápolás legjobb tippjei

A hírekben is gyakran ismerünk meg olyan eseteket, amikor ilyen vagy olyan módon, némileg elferdítve a valóságot, visszaélnek a vásárlók bizalmával. Ez a nem túl előnyös tendencia a tisztítószerek piacát sem kíméli.

A mélyhűtők szerepe: ma már elképzelhetetlen nélkülük az élet

Belegondolt Ön valaha is abba, hogy milyen módon tárolták az élelmiszereket őseink? Bizony nem voltak még hűtők, mélyhűtők – ezáltal a tartósítást, fagyasztást teljesen másképp kellett megoldani. Néhány, érdekességeket bemutató hírportál szokott is erről cikkeket közölni.

Tuning elektromos autóknál is, ki hallott már ilyet?

Az elektromos autók esetében még nem annyira megszokott a tuning fogalma, mint benzines társaiknál, hisz egyedi, különleges formavilág és hihetetlen gyorsulás jár ezekkel a járművekkel. Viszont van egy cég, aki most ezen szeretne még egyet csavarni.

Minden, amit az izzadságról tudni akartál! 

Tévhit, hogy minden izzadság egyforma és mindenre egy és ugyanazon terméket kell használnunk, már ha kell egyáltalán. A hírekkel ellentétben ezekre eltérő készítményeket kell használni, hiszen testünk két fajta verejtékmiriggyel rendelkezik. 

Így szabadulhatsz meg a borotválkozás utáni kiütésektől

Sok férfi ragaszkodik ahhoz, hogy nap mint nap sima, frissen borotvált arccal jelenjen meg, a nemkívánatos piros foltok azonban elronthatják az egyébként ápolt összhatást. A megfelelő előkészületek, illetve a jó minőségű termékek használata azonban segíthet megelőzni a kiütéseket. 

Tanácsok biztonsági ajtó zárcseréhez

Mikor az ember a hírekben betörésekről olvas, jellemzően elgondolkodik, hogy megfelelően védett-e az otthona az illetéktelen behatolások ellen, és ha nem, akkor elgondolkodik a szükséges lépéseken.

Miért használjunk solvent ragasztószalagot?

A ragasztószalagok azok az eszközök, amelyekre minden munkahelyen és háztartásban szükség lehet. Számtalan típus elérhető ma már belőlük, de sokszor nem is tudjuk, hogy melyik, mire jó. Egyszerűen csak levesszük a polcról azt, ami a kezünk ügyébe esik, illetve azt, amelyik a legolcsóbb, esetleg a legdrágább.

Karrierépítés sikeresen

Sokan teljes napokat képesek hírek böngészésével, olvasással, kommenteléssel eltölteni. Közben pedig elfeledkeznek a legfontosabbról: önmagukról. Pedig saját magunk fejlesztése és az önmagunkba fektetett munka mind a személyes életünkben, mind pedig a munka világában megtérül. Így legközelebb, ha adódik egy kis szabadidőnk, a hírek olvasása helyett próbáljuk ki az alábbi, karrierépítésre fókuszáló ötleteket!

Teherautó ütközött a tehervonattal a cukorgyárban, meghalt a tolatásvezető

A sofőr nem figyelt a jobbról érkező szerelvényre, s megállás nélkül hajtott az átjáróba.

Mi az a szakáll nélküli horog, és hogyan válasszuk ki az ideális típust?

A szakáll nélküli horog laikusoknak elsőre talán ismeretlenül cseng, ám a profi horgászok pontosan tudják, hogy olykor szinte nélkülözhetetlen darabról van szó. Az ilyen típusú horgok népszerűsége az elmúlt években ugyanis egyre csak nő.

Tökéletes ajándékok, melyeket minden autórajongó imádni fog

Az ajándékvásárlás sokszor komoly kihívást jelent. Azok esetében azonban, akik imádják az autójukat, máris könnyebb lehet a döntés. Rengeteg olyan kiegészítő akad ugyanis, amelyek kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik a vezetést.

Állásinterjú és stand up: mi a hasonlóság köztük?

Bizonyára meglep téged is a címben feltett blikkfangos kérdés, pedig igenis van összefüggés a két dolog között. Ahogyan ugyanis a média által felkapott stand uposok is felkészülnek az előadásukra, ugyanúgy neked is fel kell készülnöd az állásinterjúra – még ha a látszat az is, hogy spontán feleletet adtál egy kérdésre.