Ungár Péter: Amelyik vitára meghívnak, arra elmegyek

Farkas Balázs 2024-05-14 11:33:00
Az LMP EP listavezetője szerint, aki nem megy el vitára, pedig meghívják, az nem méltó a választópolgárok bizalmára.

Április 29-én volt az európai pártcsaládok listavezetőivel vita Maastrichtban. Megnéztem, színvonalas, néha önismétlő, de érdekes vita volt. Nyolc listavezető vett ott részt, köztük a regionalisták pártcsaládjából és az Európai Néppártból is. Finoman szólva sem ugyanakkora a szerepük az Európai Parlament erőviszonyainak alakításában, de mindkettő egyenlő időt kapott. Én nem mondom, hogy minden vitának ilyennek kell lennie, de azért ne tegyünk úgy, mintha a világegyetem nem látott volna még sokszereplős vitákat, eltérő támogatottsági adatokkal is - kezdi így legfrissebb Facebook-bejegyzését Ungár Péter, az LMP társelnöke, a párt EP listavezetője.

A politikus ezzel folytatja: Ha jól látom a helyzetet, Magyar Péter nem akar olyan vitán részt venni a közmédiában, ahol minden listavezető ott van, és olyanban pedig a Mi Hazánk elnöke nem akar részt venni, ahol nincs ott mindenki.

Érdekes ellentétpár, nehéz megoldani. Én, mint az LMP listavezetője egy dolgot tudok mondani: amelyik vitára meghívnak, arra elmegyek. Aki pedig nem megy el vitára, pedig meghívják, az szerintem nem méltó a választópolgárok bizalmára.

Ugyanúgy igaz ez Szentkirályi Alexandrára, aki Gyurcsány Ferenchez köti a részvételt, Karácsony Gergelyre, aki minél későbbi időpontra akarja tenni, pedig májust igért, Magyar Péterre, aki mindig változtatja a feltételeit és a Mi Hazánk elnökére, aki szintén rajta kívülálló feltételeket támaszt.

A több vita jó. Akkor lehet, hogy végre nem a napszemüvegek neméről, tizenévesek – a jövő archeológusai által majd vizsgált - rajongó mémeiről, politikai limerenciában szenvedő megtévedt teológusokról és újgenerációs fordított Kasszandrák moralizálásáról lesz szó, hanem érdemi dolgokról: Európáról, agráriumról, természetvédelemről, külpolitikáról.

Tudom, hogy vannak, akik az utóbbit igénylik, akkor is, ha nem hallatszik a hangjuk - zárt végül Ungár.

Ungár Péter a KPSVR.hu-t kiadó gazdasági társaság résztulajdonosa. 

Szólj hozzá!

A természetes szépségápolás titka

Napjaink rohanó világában egyre többen fordulnak a természet felé, nemcsak életmódjukban, hanem szépségápolási szokásaikban is. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem véletlenül.

Modern irodaberendezés a 21. században

Az irodabútorok világa folyamatosan változik. A mai modern irodai környezetek kialakítása már nem csupán a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az esztétikum és a fenntarthatóság is előtérbe kerül.

Természetes megoldások a menopauza tüneteinek kezelésére

A menopauza időszaka számos nő életében jelent kihívást, köszönhetően a jelentős hormonális változásoknak.

Élmények: az igazi értékek a modern világban

Az emberek évezredek óta keresik a boldogság titkát.

Milyen eszközökkel védhetjük a kezünket munkavégzés közben?

Fizikai munkavégzés esetén sok esetben célszerű óvni, védeni a kezünket attól, hogy megsérüljön. Manapság már rengeteg különféle típusú munkavédelmi kesztyű létezik. Az egyszer használatos gumikesztyűktől kezdve az általános védőkesztyűkön át vágásbiztos kesztyűket is be lehet szerezni. 

Fedezd fel a legújabb szemöldökfestési megoldásokat!

A szemöldökünk meghatározza az arcunk keretét, és bár apró részletnek tűnhet, nagy hatással van a megjelenésünkre. A piacon elérhető új technológiák és termékek segítenek elérni a tökéletes színhatást, amire minden szépségápolási rajongó vágyik.

Milyen lehetőség adott a múlt titkainak feltárására?

Az épített örökség megőrzése és megértése a múlt iránti tisztelet kifejezése, és lehetőség arra, hogy új összefüggéseket állítsunk fel történelmünkről. Az évszázadokkal ezelőtt felhúzott épületek rejtett kincsei gyakran a modern technológiák segítségével tárhatók fel, amelyek az archeológusok, építészek és mérnökök munkáját is nagyban megkönnyítik.

Mit tudnak az igazán modern sütők?

Aki szeret a konyhában tenni-venni, az bizonyára egyetért azzal az állítással, miszerint a minőségi alapanyagok a legfontosabbak egy finom étek elkészítésekor. Ám ugyanilyen lényeges az is, milyen eszközökkel dolgozunk.

Megéri csúszásgátlós zoknit viselni sportolás közben?

Aki sportolni szeretne, célszerű ügyelnie arra, hogy milyen felszerelésekben teszi ezt - erről a szakmai hírekben is sokat olvashatunk.

Hogyan kíméljük a derekunkat? – A megfelelő szék kiválasztása

A hát- és derékfájás manapság az egyik leggyakoribb egészségügyi panasz, főként az irodai dolgozók körében. Ha egész nap ülőmunkát végzünk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen testtartással és milyen széken töltjük a napot. 

Így segíthet egy egyszerű otthoni teszt a horkolás megszüntetésben

Ez a teszt, amiről most szó lesz, nem egy tudományos orvosi vizsgálatot takar, hanem egy otthoni önvizsgálatot. Persze előfordulhat, hogy így sem jutunk közelebb a megoldáshoz, de egy képet mindenképpen kapunk az állapotunkról.

Bali – a felfedezésre érdemes gyöngyszem

Bali szigete maga a megtestesült varázslat. Az indonéziai sziget minden egyes négyzetkilométere bámulatos, de talán még ennél is lenyűgözőbb az ottani élet misztikuma. Ha arra jársz, vajon te is úgy érzed majd, hogy belépsz a csendes-óceáni álomvilágba?

Ezeket a szervezeteket érinti a NIS2 irányelv bevezetése

Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szervezeteket és nagyvállalatokat érint a 2024 októberében bevezetésre került NIS2 irányelv, amelyről értesülhettünk a hírekből is. Ez a szigorúbb szabályozási háttér stabilabb alapra helyezheti a kibertérben való tevékenységeket.

Az UV lámpa szerepe a modern szépségápolásban 

A szempilla-hosszabbítás az elmúlt évek során forradalmi fejlődésen ment keresztül, a technológiák tökéletesítése pedig új szintre emelte ezt a szépségápolási eljárást.

Vállalkozói lehetőségek a szépségiparban: Hogyan indítsd el sikeresen saját üzleted?

Ha a jövődet a szépségiparban képzeled el, és már fontolgatod, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba, akkor érdemes alaposabban utána járnod, milyen lehetőségekkel élhetsz. 

Hogyan kezeljük a bel- és a kültéri fafelületeket?

A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.

Téli konyhai eszközök a modern háziasszonyoknak

A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!

Belföldi és külföldi helyek, ahova érdemes ellátogatni egy-egy hosszú hétvége alkalmával

A jövő évben is több hosszú hétvége várható, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit kimozduljunk és elutazzunk. A cikkben összegyűjtöttünk olyan belföldi és külföldi helyeket, ahova megéri ellátogatni néhány napra. 

Új eszköz az egészségmegőrzés támogatására

Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.

Kellemetlen, de nem szabad elbagatellizálni: bélgyulladás a kutyáknál

A hírekben gyakran hallunk arról, milyen konfliktusokat okoz, amikor a kutyatartók a séta során nem szedik fel a kedvencük által hagyott “szeretetcsomagokat” a járdáról vagy a fűből, és ez érthető módon zavar másokat.