Átment a piroson és a sorompót is letörte az autós Sántosnál

Kpsvr 2022-06-15 11:34:00
A sántosi vasúti átjárónál nem bírta kivárni, míg elhalad a vonat.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. június 3-án háromnegyed 12 körül körül Sántos külterületén, a 66-os főút és a Dombóvár-Gyékényes vasútvonal vasúti átjárójának tilos jelzésén áthaladva ismeretlen személy egy ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel nekiütközött a sorompónak, melynek letörte a csapórúdját, majd a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül a 610-es út irányába elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve – névtelenségük megőrzése mellett - tegyenek bejelentést a 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az átjáróban a tiltó jelzés ellenére történő áthaladás tilos és életveszélyes! A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére.

Szólj hozzá!

Öten támadtak a kiránduló családra Siófokon

A verekedők közül csak egy fiatal fiút sikerült beazonosítani.

Karakószörcsöki drogos őrjöngött a vasútállomáson

A gyorsteszt többféle kábítószert is kimutatott nála.

"Magyarország előre megy..." Újabb történelmi mélypont: 404 forintba kerül az euró

Napról napra értéktelenedik el a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.

KSH: Több, mint 500 ezer forint volt áprilisban az átlagkereset. Önnek is?

Vajon a kaposváriak többsége is érzi, hogy félmilliót keres?

155 meztelen fürdőzőről készített fotót és videót a vasi férfi

Négy éven keresztül készített felvételeket a fürdő öltözőjében.

Katona akart megerőszakolni egy terhes nőt Miskolcon - megszólalt a férj is

Egy 25 hetes terhes nőt akart megerőszakolni egy katona Miskolcon. A támadást látta egy járókelő is, aki nem segített. A támadót elfogták, az ügyészség nyomoz az ügyben.

VIDEÓ - Hajszálon múlt a tragédia a Vörösmarty és a Füredi utca kereszteződésénél

Nagy sebességgel érkezett meg a Vörösmarty és a Füredi utca kereszteződéséhez az a kaposvári 20 éves férfi, aki majdnem elütött egy görkoris lányt és a kísérőjét. Hajszálon múlt a tragédia, melyet az esetet rögzítő autós dudálása is segített megakadályozni. Az ámokfutó megállás nélkül továbbhajtott, de elkapták.

Több napig leáll a Vodafone néhány szolgáltatása

Még a számlát sem lehet majd befizetni. A cég azt ígéri, a telefonhívás és az internet menni fog. Mutatjuk a részleteket.

Egy alkalmazott lopott el több millió forintot a siófoki benzinkút páncélszekrényéből

Részmunkaidőben dolgozott a büntetett előéletű árufeltöltő, aki a hatmilliót a szemét közé rejtette.

Hidraulikacsővel verte meg haragosát a somogysárdi férfi

Könyöktöréssel ért véget az utcai szóváltás.

Petőfi szobrának képét manipulálva hívják harcba a kárpátaljai magyarokat Ukrajnában

Az ungvári Petőfi Sándor szobrot alakították át ukrán katonává egy képszerkesztő programmal, hozzá félig orosz, félig ukrán feliratot mellékelve.

Elhunyt egy magára hagyott csecsemő - emberölés miatt nyomoz a rendőrség

A Márfa szőlőhegyén csütörtökön délután találták meg az életben lévő újszülöttet, aki később elhunyt.

Részegen, bottal fenyegette diákjait a pedagógusnapon kitüntetett tanár

A kitüntetést átadó Nemény András polgármester szerint vizsgálat folyik az ügyben.

Fontos ellentámadást indítottak az ukránok

Az izjumi orosz hídfő felszámolására indult ukrán támadás, ha sikeres, az ukrán hadsereg megakadályozhatja Donbasz elfoglalását.

Öngyilkosságba segítette szobatársát a somogyi szeretetotthon lakója

Fagyállót ittak, mert mindketten meg akartak halni, ám csak egyiküknek sikerült.

Undorító mocskot fényképeztek a vendégek az új egri McDonald's konyhájában

Napi több egycsillagos értékelést gyűjt be a gyorsétteremlánc legújabb egri egysége, amely most éppen 1,3 csillagon áll a Google szerint.

Meghalt a 8 órára buszban felejtett óvodás kislány

Meghalt az a négyéves kislány, akit kedden több órára a tomajmonostorai óvodabuszban felejtettek.

Közel húszmillió forintnyi gyümölccsel verték át a gazdákat

Felvásárlónak adták ki magukat, kajszira, sárgadinnyére és cseresznyére szerződtek, ám eszük ágában sem volt fizetni.

Betontömböt dobott a kaposvári férfi a Sávháznál parkoló autóba

Korábban egy másik, a környéken leállított kocsit is megrongált.