Czeglédy Csaba négyszer modta el Szita Károlyról, hogy III/III-as ügynök

Kpsvr 2022-11-23 14:54:00
A DK szombathelyi képviselője nem finomkodott az október 27-i közgyűlésen, de Nemény András polgármester higgadtan kezelte a helyzetet.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Szita Károly levelet írt Ursula von der Leyennek az uniós szankciók eltörlése miatt. A levelet a Fidesz elküldte az összes település polgármesterének, hogy támogassák a kaposvári polgármester gondolatait. Szombathelyen a Fidesz frakció bevitte a közgyűlés elé is, hogy a város támogassa Szita Károly írását.

Az előterjesztés parázs vitát váltott ki, melynek során Czeglédi Csaba, a Demokratikus Koalíció szombathelyi képviselője négyszer is III/III-as ügynöknek nevezte Szita Károlyt.

A tényszerűség kedvéért: levéltári dokumentumok szerint Szita Károly Krakus Péter fedőnéven jelentett III/II-es ügynökként, azonban a kaposvári polgármester tagadja az állításokat és kitart amellett, hogy visszaéltek az adataival.

A szaklevéltár szerint Szita Károly III/II-es volt - ORIGO

A szombathelyi közgyűlés jegyzőkönyve szerint Czeglédy nem finomkodott Szitával, illetve a kampánycélokat szolgáló levéllel. Azonban módosításokkal együtt a szombathelyi közgyűlés támogatta a kaposvári polgármester levelét. A módosítások a következők voltak:

a levél 4. mondatába kerüljön beépítésre a „még” szó, valamint az „Orbán Viktor Miniszterelnök által megszavazott” fordulat, azaz:

„Ma már világosan látszik, az Orbán Viktor Miniszterelnök által megszavazott szankciók még nem érték el céljukat, a háborúnak nem vetettek véget.”.

az alábbi mondatok a levélből kerüljenek törlésre:
1.    „Európát legyengíti és kiszolgáltatottá teszi a szankciós politika.”
2.    „A gyenge Európa pedig nem képes biztonságot nyújtani a polgárainak, s nem képes valódi segítséget nyújtani a sok szenvedést megélő ukrán embereknek sem.”
3.    „Kérjük, az eddigi tapasztalatok alapján változtassanak a gazdaságot recesszióba taszító politikán, és szüntessék meg az európai, köztük a magyar embereket sújtó szankciókat!”.
-    a levél 19. mondatából kerüljön törlésre az „ugyancsak” szó, azaz: „Kérjük, hogy a felzárkóztatási és helyreállítási alap magyar polgárokat is megillető forrásaikat tegyék elérhetővé számunkra!”.

A jegyzőkönyv szerint Nemény András higgadtan kezelte a felfokozott indulatokat és semmi olyat nem engedett a levélbe belefogalmazni, ami sértő lehet Szita Károlynak.

Részletek a jegyzőkönyvből:

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

A kaposvári közgyűlés csütörtökön reggel fogja tárgyalni a polgármester levelét, vélhetően hasonló parázs vitára számíthatunk.

 

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.