Tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat a somogyi főügyészség azzal a 15 éves fiúval szemben, aki két gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta társait.
A serdülőkori magatartászavarban szenvedő fiatalkorú vádlott kiskora óta nevelőszülőnél élt, azonban 2020 évben gyermekotthonban helyezték el, ahol a házirendet nem tartotta be, viselkedése miatt a nevelőkkel, illetve a lakótársaival is állandóan konfliktusba keveredett. A fiú 2021 decemberében a szobájába csalta 5 éves nevelttársát, eltorlaszolta az ajtót, aztán rávette a gyermeket, hogy fogja meg nemi szervét, majd ruha nélkül a sértettre feküdt. A vádlottat végül az egyik nevelő zavarta meg, aki nem tudott benyitni a szobába az ajtóhoz tolt bútor miatt.
A vádlott egy másik otthonban további két gyermeket abuzált, akik közül az egyik sértettet többször bántalmazta, majd szexuális erőszakot is el akart követni ellene, de a megfélemlített gyerek kiabálni kezdett és kimenekült a szobából. Egy másik, 11 éves társa viszont nem tudott elmenekülni, ám a terhelt végül lebukott, két gyerek a folyósóról észrevette, hogy mi történik a szobában, és azonnal értesítették a nevelőket.
A főügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az eljárás alatt mindvégig letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelés alkalmazására tett indítványt.