Lehet-e siker, hogy a kaposváriak fizetik a kaposfüredi és a toponári postahivatalok újranyitását?

Kpsvr 2022-12-23 09:19:00
A kaposváriak örülnek, hogy a kaposfüredi és a toponári postahivatalok újra kinyitnak, de a működésükhöz a kaposváriak pénzéből kell 32 millió forintot elkölteni, holott, ez tisztán állam feladat lenne, amire az Orbán-kormány már beszedte az adót. A postahivatalok bezárása egyébként már önmagában botrány volt.

Még októberben érkezett a hír, hogy Kaposváron négy postahivatalt zárnak be az energiaválság és a kormány tehetetlensége miatt, amiről a KPSVR is beszámolt. A fiókok bezárása önmagában is botrányos, hiszen alapvető közfeladatot ellátó intézmény szolgáltatását szűkíti a Magyar Posta Zrt-n keresztül az Orbán-kormány, de a kaposfüredi és a toponári posta bezárása azért is volt különösen felháborító, hiszen több kilométerre van a településrész lakóitól a következő postahivatal.

Ennek köszönhetően hatalmas felháborodás volt mind a kaposfürediek, mind a toponáriak körében. Füreden még aláírásgyűjtés is indult a hivatal bezárása ellen. Szita Károly ígéretet tett, hogy lépni fog az ügyben, amit meg is tett. Kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Magyar Posta Zrt-vel folytatott tárgyalás során megegyezés született: újranyit a kaposfüredi és a toponári postahivatal.

Igen ám, de ehhez a kaposváriak pénzére lesz szükség. Szám szerint 32 millió forintra. Ez értelmezhető úgy is, hogy a kormány nem tartja fenn az alapvető közszolgáltatásait, amire egyébként már beszedte az adót, hanem ezt újra kifizetteti a kaposváriakkal, akik már korábban a fenntartáshoz szükséges pénzt befizették, a többi településen élő adófizető állampolgárhoz hasonlóan.

 A kaposfüredi és a toponári postahivatalok újranyitása értelmezhető burkolt pénzelvonásként is Kaposvártól. Sikerként értelmezni a hivatalok újranyitását, csak úgy lehet, ha nem nézzük a körülményeket. Márpedig butaság lenne bármit is a körülmények nélkül vizsgálni. A körülmények pedig egészen világosak:

A magyar adófizetőktől a Magyar Posta fenntartására beszedett pénzt az Orbán-kormány most újra beszedi azoktól, akik szeretnék, hogy ne zárják be a településükön a hivatalokat.

Szita Károly rutinos politikusként természetesen sikerről beszél, és ezt sokan el is hiszik neki, de valójában a kaposváriak kétszeresen fizetnek ki egy közszolgáltatást az államnak. Ez valóban siker a kaposváriak szempontjából?

 

Borítókép: Szita Károly Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.

Fűszer- és dísznövények között termelte a marihuánát az ötvenes nő

A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.

Bulinak indult, rablással folytatódott, börtönben zárult az este - VIDEÓ!!!

Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.