MZP: olyanok akarnak elszámoltatni, akik eddig sem gazdálkodtak átláthatóan

Kpsvr 2022-05-20 11:32:00
Az MMM egy vezető tagja azt mondja, nem arra kapták a pénzeket, hogy új pártot gründoljon belőle MZP, a polgármester szerint nem is lehetne erre költeni.

Kész Zoltán, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőségi tagja a közösségi médiában publikált nyílt levélben kéri Márki-Zay Pétert, hogy számoljon el a mozgalomhoz juttatott támogatásokkal - írja az Azonnali.

Kész rövid levelét azzal kezdi, hogy emlékezteti MZP-t arra, hogy annak kampányának centrumában a lopás elleni fellépés állt, de a „tisztességről nem elég beszélni”.

Kész Zoltán azt írja, hogy

csak az esetben marad az  MMM vezetőségi tagja, ha még ebben a hónapban Márki-Zay „rendesen elszámol a kampánypénzzel.”

Ezt a nyílt levelet küldöm Márki-Zay Péternek. Kedves Péter! A tisztességről nem beszélni kell, hanem akként...

Közzétette: Zoltán Kész – 2022. május 19., csütörtök

„Az elszámolás az én szememben két dolgot jelent. Egyrészről, fillérre pontosan megtudjuk, hogy mire költötte el az MMM a támogatók pénzét, illetve kiderül a nyilvánosság számára az is egyértelműen, hogy az adományozóktól a kampányra átutalt támogatásokból a megmaradt összeget milyen módon juttatja vissza az MMM az adományozókhoz" – írja.

Kész szerint ugyanis az MMM az adományokat célhoz kötötten kapta, és nem arra, hogy abból a hódmezővásárhelyi polgármester pártot alapítson. Ez szerinte

„lopás” lenne, amit az „MMM-ben senki nem tűr el”.

Nem sokkal Kész Zoltán nyílt levelének megjelenése után Márki-Zay Péter is írt a közösségi médiára, úgy véli, „valakik nagyon félnek egy új, tisztességes párttól”.

„Tegnap ismeretlen pártemberekre hivatkozva az MMM által vezetett összellenzéki kampány adománygyűjtését és az állítólag fennmaradó adományok jogosultságát kérdőjelezték meg olyanok, akik velünk ellentétben eddig sem civil adományokból és egyáltalán nem átláthatóan gazdálkodtak” – írja a polgármester, vélhetően a Magyar Nemzet cikkére utalva.

NAGYON FÉLNEK EGY ÚJ, TISZTESSÉGES PÁRTTÓL Naponta jelennek meg a lejárató cikkek - valakik nagyon félnek egy új,...

Közzétette: Márki-Zay Péter – 2022. május 20., péntek

Azt mondja,

„az MMM a kampány során mindig a saját nevében és saját felelősségére kért támogatásokat, azokkal átláthatóan el fog számolni, a maradványt – ha lesz – azonban jogi okból nem adhatja át egyetlen pártnak sem, hiába sugallják most ezt újságcikkben egyesek”.

Kész Zoltán mellett a napokban a Mindenki Magyarországa Mozgalom több vezetője is azt mondta, hogy nem támogatják Márki-Zay Péter pártalapítási ambícióit.

Szólj hozzá!

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.

Fűszer- és dísznövények között termelte a marihuánát az ötvenes nő

A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.

Bulinak indult, rablással folytatódott, börtönben zárult az este - VIDEÓ!!!

Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.