Nem vettek nekik alkoholt, megverték a vevőket - VIDEÓVAL!!!

Kpsvr 2023-10-13 09:51:00
Egy kaposvári bevásárlóközpont előtt random szólított le vásárlókat a részeg páros, s miután nem teljesítették a követelésüket, bunyózni kezdtek.

Folytatólagosan elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a kaposvári ügyészség azzal a férfival és nővel szemben, akik több személyre is rátámadtak egy áruház főbejáratánál.

A vád szerint a harmincas éveikben járó vádlottak 2023 szeptemberében ittas állapotban egy kaposvári bevásárlóközpont előtt leszólították az általuk korábbról nem ismert idős férfit, és megkérték, hogy vásároljon nekik alkoholt. Mivel a férfi – akinél ekkor nem volt elegendő pénz – nem tett eleget a kérésüknek, a vádlottak rendkívül indulatossá váltak és közösen támadtak áldozatukra, akit megütöttek, megrúgtak, majd a földre löktek. Bár a bántalmazásnak egy biztonsági őr véget vetett, a vádlottak nem sokkal később ugyanitt egy másik férfit is bántalmaztak, aki ezért az áruházba próbált menekülni. Miután az elkövetők az előtérben utolérték és bántalmazták a sértettet, a biztonsági őrök ismét közbeléptek, és lefogták, majd kivezették az áruházból az ekkor még mindig agresszív vádlottakat. A rövid időn belül a helyszínre érkező járőrök ezt követően elfogták és őrizetbe vették a vádlottakat, akik közül a többszörös visszaesőnek minősülő, korábban is ugyanilyen bűncselekmények miatt elítélt férfi letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő férfivel szemben végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a nővel szemben közérdekű munka kiszabására tett indítványt.

Videó az esetről: https://ugyeszseg.hu/nem-vett-nekik-sort-megvertek-videoval-a-somogy-varmegyei-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

Szólj hozzá!

Korrepetálás helyett fajtalankodott fiútanítványával a hatvanas férfi

A szülők abban bíztak, tanulmányi szempontból jó irányba tereli gyereküket.

Kokainnal keresett milliókat a középkorú házaspár

Közel egy évig árulták a drogot, volt olyan kuncsaft, aki 14-szer vásárolt tőlük cirka egymillióért.

Halálos csapdába csalta a szomszédja kutyáját a hatvanas férfi

Megelégelte, hogy az eb rendre átszökött a kertjébe, s ezért meg akarta leckéztetni az állatot.

Szenteste délutánján, az utcán verte össze régi haragosát

Húsz évvel idősebb szomszédjára támadt rá a férfi, aki több csontját is eltörte áldozatának.

Orr- és ablaktörésbe torkollott a családi vita az újszülött babáról

A pár szétment, az apa magával akarta vinni a kicsit, az anya viszont nem engedte el a megvadult férfival.

Egy puszi miatt rúgta fejbe barátnője ismerősét a fiatal férfi

Nyílt koponyatörés lett a féltékenységből: a támadástól eleső áldozat még az aszfaltba is beverte a fejét.

Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Szexfotókkal zsarolta párja volt feleségét a fiatal nő

Az asszony egyik ismerősének el is küldött néhány képet, hogy bizonyítsa, komolyan gondolja a fenyegetést.

Elütötte, majd baseballütővel verte volt élettársa párját a megvadult autós

Eredetileg az nem tetszett neki, hogy a nővel közös gyerekük mit keres az utcán a hűvös időben.

Cserbenhagyás a Honvéd utcában

Az ismeretlen sofőr egy parkoló Opelt tört össze, aztán elhajtott a helyszínről.

Kiszállítási lehetőség helyett átverte partnereit a gyógyszerkereskedő

Közel 45 millióval húzta le az alvállalkozókat, akiktől kauciót kért a teherautóflotta felállításához.

Ellopta a csivavát, majd átfestette, hogy a gazdája ne ismerje fel

A chip alapján sikerült beazonosítani a sufniban elrejtett kiskutyát.

Felrobbant egy ház Zselic-Kertvárosban

A PB-palackból kiáramló gáz robbant be csütörtök hajnalban a Pipitér utcában.

Csalás miatt elvették az Év kilátója címet Kardosfától

Távol-keleti álprofilról érkezett több száz szavazat a Zselici Csillagpark kilátójára.

Fűszer- és dísznövények között termelte a marihuánát az ötvenes nő

A brit asszonynál több, mint száz kannabisztövet találtak, állítása szerint saját fogyasztásra nevelgette őket.

Bulinak indult, rablással folytatódott, börtönben zárult az este - VIDEÓ!!!

Négy felfüggesztett szabadságvesztés sem tartotta vissza az agresszív fiatalt, hogy több társaságba is belekössön.

Hetvenes, mozgásában korlátozott asszonyt erőszakolt meg a részeg férfi

A támadót már korábban is elítélték szexuális bűncselekmény miatt.

Olaszországból hozott be három kamion szemetet a taszári férfi

Egy ismerőse telkén akarta elásni az irdatlan mennyiségű hulladékot, melyért tonnánként 165 eurót kapott.

Biztonsági őrök támadtak a vendégekre – VIDEÓ!!!

A bulizó társaság megpróbált kitérni, de az elvileg rendért felelős erős fiúk mindenáron bunyózni akartak.

Hiába költözött el a nő, egykori élettársa rendre megkereste és összeverte

A férfinak, aki az utcán és a munkahelyén is bántalmazta gyermeke anyját, lopás miatt is bíróság elé kell állnia, ugyanis fát vágott ki az erdőn, melyet aztán eladott.