Több, mint 53 százaléka a kaposváriaknak leszavazott fél hétre

Kpsvr 2024-06-09 08:01:00
A somogyi átlag veri az országost.

Megkezdődött az EP-, önkormányzati és nemzetiségi választás. A szavazók este 7 óráig járulhatnak az urnákhoz. Kaposváron a polgármesterről és 12 egyéni képviselői mandátumról dönthetnek, akik az urnákhoz járulnak, emellett 11 listát állító párt közül választhatnak az uniós voksoláson.

Este fél hétre ismét belelendültek a kaposvári választók: a jogosultak 53,8 százaléka járult az urnákhoz, ami 5,6 százalékkal magasabb, mint a legutóbbi helyhatóságin, és csaknem 11 százalékkl veri az EP-voksolás öt évvel ezelőtti aktuális állását. Országosan 56,09 százalék szavazott, Somogyban pedig a választók 56,37 százaléka élt állampolgári jogával.

Öt órára már a kaposváriak 47,8 százaléka leszavazott, ami azt jelenti, hogy több, mint 5 százalékkal magasabb a részvételi arány a városban, mint 2019 őszén. A szintén öt évvel ezelőtti EP-választáson pedig 43,7 százalék volt időarányosan a voksolók aránya, vagyis az idei dupla szavazás láthatóan jobban aktivizálta a helyieket. Az országos átlagtól viszont egyre jobban elmarad Kaposvár, hiszen az már átlépte az 50 százalékot.

Három órára a kaposvári részvételi arány átlépte a 40 százalékot – 40,22 –, ami már 2 százalékkal alacsonyabb, mint az országos adat – 42,22 –, s elmarad a somogyi átlagtól – 42,52 – is. Időarányosan azonban még így is jelentősen meghaladja az öt évvel ezelőtti helyhatóági választást – 34,69 – és az EP-t – 32,49 -, sőt, utóbbi végeredményétől alig több, mint 4 százalékkal marad el.

Délután egy órára összejött a közel egyharmad Kaposváron: a választásra jogosultak 32,93 százaléka már leadta a voksát a vasárnapi voksoláson. Öt esztendeje az EP-választáson időarányosan 25,98, míg z önkormányzatin 25,7 százalék szavazott, vagyis sokkal nagyobb a részvételi hajlandóság, mint korábban. Az országos átlagnál viszont immár alacsonyabb a kaposvári részvétel, hiszen az átlépte a 33 százalékot. A somogyi székhelyen a 7. választókörzetben a legaktívabbak a választók, itt 37,42 százalék szavazott, ezen belül is a 42. szavazókörben – Zrínyi iskola -, ahol 41,55 százalék élt a lehetőséggel, míg a 6. körzetben a legalacsonyabb, 28,46 százalék a választási hajlandóság, ezen belül is a Pécsi utcai szavazókörben, ahol eddig csak minden ötödik jogosult járult az urnákhoz, igaz, itt jellemzően délután járnak szavazni, amikor megindul a választók szállítása.

Tizenegy órakor a kaposváriak közel negyede – 24,52 százalék – már leadta szavazatát. Öt éve az EP-választáson ugyanekkor még csak 19,57, míg az önkormányzatin csak 18,02 százalék élt a lehetőséggel. Országosan eddig 22,89 százalék szavazott, vagyis Kaposváron még mindig aktívabbak a választók.

A reggel 9 órás adatok szerint Kaposváron az országosnál egyelőre nagyobb a szavazási láz: míg az országos átlag 9,98 százalékos a részvétel, addig városunkban 11,76 százalék. Öt éve tavasszal az EP-választáson 8,77, míg az őszi helyhatósági voksoláson időarányosan 7,1 százalék élt a lehetőséggel. A legaktívabbak eddig az 5. szavazókörben élők – a megyei levéltár épülete a Bartók utcában -, ahol 15,06 százalék a részvételi arány, míg a legkevesebben, 6,28 százalék a 36. szavazókörben, a Szivárvány Kultúrpalotában szavaztak.

Kaposváron reggel 7 óráig a választásra jogosultak 2,33 százaléka szavazott le. Öt éve ugyaneddig az időpontig az önkormányzatin 1,12, az EP-n 1,67 százalék járult az urnákhoz. Országosan ma reggel 7-ig 1,88 százalék voksolt.

Szólj hozzá!

A természetes szépségápolás titka

Napjaink rohanó világában egyre többen fordulnak a természet felé, nemcsak életmódjukban, hanem szépségápolási szokásaikban is. A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és nem véletlenül.

Modern irodaberendezés a 21. században

Az irodabútorok világa folyamatosan változik. A mai modern irodai környezetek kialakítása már nem csupán a funkcionalitásra helyezi a hangsúlyt, hanem az esztétikum és a fenntarthatóság is előtérbe kerül.

Természetes megoldások a menopauza tüneteinek kezelésére

A menopauza időszaka számos nő életében jelent kihívást, köszönhetően a jelentős hormonális változásoknak.

Élmények: az igazi értékek a modern világban

Az emberek évezredek óta keresik a boldogság titkát.

Milyen eszközökkel védhetjük a kezünket munkavégzés közben?

Fizikai munkavégzés esetén sok esetben célszerű óvni, védeni a kezünket attól, hogy megsérüljön. Manapság már rengeteg különféle típusú munkavédelmi kesztyű létezik. Az egyszer használatos gumikesztyűktől kezdve az általános védőkesztyűkön át vágásbiztos kesztyűket is be lehet szerezni. 

Fedezd fel a legújabb szemöldökfestési megoldásokat!

A szemöldökünk meghatározza az arcunk keretét, és bár apró részletnek tűnhet, nagy hatással van a megjelenésünkre. A piacon elérhető új technológiák és termékek segítenek elérni a tökéletes színhatást, amire minden szépségápolási rajongó vágyik.

Milyen lehetőség adott a múlt titkainak feltárására?

Az épített örökség megőrzése és megértése a múlt iránti tisztelet kifejezése, és lehetőség arra, hogy új összefüggéseket állítsunk fel történelmünkről. Az évszázadokkal ezelőtt felhúzott épületek rejtett kincsei gyakran a modern technológiák segítségével tárhatók fel, amelyek az archeológusok, építészek és mérnökök munkáját is nagyban megkönnyítik.

Mit tudnak az igazán modern sütők?

Aki szeret a konyhában tenni-venni, az bizonyára egyetért azzal az állítással, miszerint a minőségi alapanyagok a legfontosabbak egy finom étek elkészítésekor. Ám ugyanilyen lényeges az is, milyen eszközökkel dolgozunk.

Megéri csúszásgátlós zoknit viselni sportolás közben?

Aki sportolni szeretne, célszerű ügyelnie arra, hogy milyen felszerelésekben teszi ezt - erről a szakmai hírekben is sokat olvashatunk.

Hogyan kíméljük a derekunkat? – A megfelelő szék kiválasztása

A hát- és derékfájás manapság az egyik leggyakoribb egészségügyi panasz, főként az irodai dolgozók körében. Ha egész nap ülőmunkát végzünk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen testtartással és milyen széken töltjük a napot. 

Így segíthet egy egyszerű otthoni teszt a horkolás megszüntetésben

Ez a teszt, amiről most szó lesz, nem egy tudományos orvosi vizsgálatot takar, hanem egy otthoni önvizsgálatot. Persze előfordulhat, hogy így sem jutunk közelebb a megoldáshoz, de egy képet mindenképpen kapunk az állapotunkról.

Bali – a felfedezésre érdemes gyöngyszem

Bali szigete maga a megtestesült varázslat. Az indonéziai sziget minden egyes négyzetkilométere bámulatos, de talán még ennél is lenyűgözőbb az ottani élet misztikuma. Ha arra jársz, vajon te is úgy érzed majd, hogy belépsz a csendes-óceáni álomvilágba?

Ezeket a szervezeteket érinti a NIS2 irányelv bevezetése

Fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen szervezeteket és nagyvállalatokat érint a 2024 októberében bevezetésre került NIS2 irányelv, amelyről értesülhettünk a hírekből is. Ez a szigorúbb szabályozási háttér stabilabb alapra helyezheti a kibertérben való tevékenységeket.

Az UV lámpa szerepe a modern szépségápolásban 

A szempilla-hosszabbítás az elmúlt évek során forradalmi fejlődésen ment keresztül, a technológiák tökéletesítése pedig új szintre emelte ezt a szépségápolási eljárást.

Vállalkozói lehetőségek a szépségiparban: Hogyan indítsd el sikeresen saját üzleted?

Ha a jövődet a szépségiparban képzeled el, és már fontolgatod, hogy belevágsz egy saját vállalkozásba, akkor érdemes alaposabban utána járnod, milyen lehetőségekkel élhetsz. 

Hogyan kezeljük a bel- és a kültéri fafelületeket?

A fa az egyik legősibb és legkedveltebb építőanyag, köszönhetően kedvező tulajdonságainak, természetes szépségének és tartósságának, azonban a hosszú élettartam érdekében rendszerint valamilyen felületkezelést igényel.

Téli konyhai eszközök a modern háziasszonyoknak

A híroldalakon egyre többször jelenik meg a téli szezonnal kapcsolatos sütés-főzés. Ön ismeri az elengedhetetlen téli konyhai eszközöket egy modern háztartásban, ahol fontos az egészségtudatosság? Összegyűjtöttük, hogy melyek nem hiányozhatnak egy modern konyhából!

Belföldi és külföldi helyek, ahova érdemes ellátogatni egy-egy hosszú hétvége alkalmával

A jövő évben is több hosszú hétvége várható, amelyek kiváló lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit kimozduljunk és elutazzunk. A cikkben összegyűjtöttünk olyan belföldi és külföldi helyeket, ahova megéri ellátogatni néhány napra. 

Új eszköz az egészségmegőrzés támogatására

Rohanó életmódunk támogat minden olyan fejlesztést, amit az otthonunk kényelmében, időhöz nem kötve tudunk végezni. Így kezdtek el egyre szélesebb körben terjedni a lágylézer-készülékek is, amelyek újszerű megoldást kínálnak az egészség helyreállítása érdekében.

Kellemetlen, de nem szabad elbagatellizálni: bélgyulladás a kutyáknál

A hírekben gyakran hallunk arról, milyen konfliktusokat okoz, amikor a kutyatartók a séta során nem szedik fel a kedvencük által hagyott “szeretetcsomagokat” a járdáról vagy a fűből, és ez érthető módon zavar másokat.