Ma szabadultak ki a Táncsicsos gyilkosok

Kpsvr.hu

2019-04-25 17:49:23
A Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság jóváhagyta a két Táncsicsos gyilkos szabadlábra helyezését. A két elítéltet a mai napon feltételesen szabadlábra bocsátották.

A KPSVR.hu egy korábbi cikkében már írt a két elítélt feltételes szabadlábra helyezéséről, amit ha elfogadnak 3 évvel korábban szabadulhat az a két férfi, akik még középiskolás korukban előre megfontolt szándékkal végeztek egyik osztálytársukkal, barátjukkal. Ezt a mai napon jóváhagyta a Szombathelyi Törvényszék, így ma feltételes szabadlábra került a két elítélt.

K. Mihály és V. Dávid, a kaposvári Táncsics gimnázium akkori diákjai 2008 májusában brutális kegyetlenséggel meggyilkolták egyik osztálytársukat. A két fiú hosszan készült társuk megölésére, a tragédia napján a cukorgyár melletti kis tóhoz csalták áldozatukat, ahol megpróbálták agyonverni, majd a testére nehezékeket kötve a vízbe dobták. A Kaposvári Törvényszék 2008 decemberében, első fokon 14 év, fiatalkorúak börtönére ítélte a két diákot, mely a Pécsi Ítélőtáblán lefolytatott másodfokú eljárás után, 2009 májusában emelkedett jogerőre.

Az elsőfokú határozat leírása alapján a két elítélt 46 alkalommal volt intézetelhagyáson, jutalomban 33-szor, illetve 46-szor részesültek, fenyítésük nem volt. Több éve dolgoztak a bv-intézetben, 4,2-e, illetve 4,4-es eredménnyel leérettségiztek. A sértett szülei által indított kártérítési perben a vádlottakkal szemben megállapított összesen nyolcmillió forintot megfizették. Az igazságügyi pszichiátriai szakértői lelet és vélemény szerint az elítéltek személyiségszerkezete – a korábbi szakértői vizsgálatokkal összevetve – pozitív irányba változott, agressziót a pszichológiai vizsgálat nem jelzett, a beilleszkedésre törekvésük megállapítható volt.

Meghallgatásukkor egyikük azt állította, tanulmányait - munka mellett - gépészmérnökként szeretné folytatni, társa munkából szeretné összegyűjteni a tandíjat a tanulmányaira.

Forrás: Szombathelyi Törvényszék

Fotó: Kálmándy Ferenc/MTI

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.