A kaposvári Fidesz mocskos kampányba kezdett. Ellenzéki politikusok válaszoltak

Kpsvr.hu

2020-07-21 14:13:35
Rendre jelennek meg kaposvári fideszes politikusok szájából azok a vádak, hogy az ellenzék ellopja a postaládákból a nemzeti konzultációs íveket. A legutóbb Kárpáti Tímea fideszes önkormányzati képviselő és Gelencsér Attila országgyűlési képviselő is ezzel vádolta az ellenzéket. Az ellenzéki képviselők helyretették őket.

Korábban a KPSVR számolt be róla, hogy a kaposvári Fidelitas közleményben ítélte el az ellenzéki gyűjtést.

Most megszólaltak az ellenzék politikusai, akik egyöntetűen visszautasították a rágalmakat és helyretették a Fideszt:

Fejes István a Mindenki Magyarországa Mozgalom megyei koordinátora elmondta: kizárólag boríték és személyes adat nélküli íveket gyűjtenek. A Fidesznél nagy lehet a baj, lassan gyűlnek az ívek, nyilván, ezért rágalmaznak. Információink szerint nem ellenzéki aktivisták, akik lopkodják a postaládából az íveket.

Felder Frigyes önkormányzati képviselő elmondta: a zöld párt visszautasítja Gelencsér Attila és a Fidesz vádaskodását. „Ha már lopásról beszélnek, inkább nézzenek körül a saját házuk táján. Jelenleg is tart a Balaton elrablása, nem beszélve a milliárdos eu-s forrásokról. De a 2019-es önkormányzati választási kampányban is az ellenzék plakátjait lopták el, amivel többszázezer forintos kárt okoztak nekünk a tettesek.” Kaposvár népessége drasztikusan csökken, a gazdaság romokban. Ezzel foglalkozzon Gelencsér Attila – jelentette ki Felder.

Molnár Péter, önkormányzati képviselő szerint kitaláció ez az egész, a DK-s szimpatizánsok csak a saját íveiket adják le. A képviselő nem tapasztalt semmi olyat, amit a Fidesz állít.

Teveliné Horváth Melinda önkormányzati képviselő elmondta: „a Jobbik egy jobbközép néppárt, így nem érezzük magunkat megszólítva az ügy kapcsán, hiszen baloldali pártokról beszél a Fidesz”. Ha valaki törvénytelenséget tapasztal, akkor tegye meg a feljelentést. 

Árok Kornél, az Mszp Kaposvár Városkörnyéki Szervezetének Elnöke úgy nyilatkozott, hogy ők pultnál gyűjtik az íveket a Facebookon közzétett fix időpontokban. „A Fidesz magából indul ki, mikor lopással vádolja az ellenzéket, mi nem járunk postaládákhoz lopni, ők viszont a mi zsebünkből lopják ki a konzultációra elherdált pénzeket” – jelentette ki Árok Kornél. 

Bereczki Dávid önkormányzati képviselő elmondta, hogy a Momentum visszautasítja a rágalmakat. "Azok ne vádoljanak minket lopással, akiknek mindennél fontosabb Orbán Viktor családjának és baráti körének gazdagodása. Kicsit visszás ez a demokráciaféltés a Fidesz részéről, miközben elítéli azokat az állampolgárokat, akik leadják az íveket az ellenzéknek. Gelencsér Attila elkezdte mocskos kampányát a 2022-es választásra, mert semmi esélye nyerni" – zárja Bereczki.

 

kpsvr

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.