Szita titkolózik és Felder Frigyestől félti a kaposváriak ivóvizét

Kpsvr 2022-09-22 16:03:00
A csütörtök délelőtti közgyűlésen is téma volt a kaposváriak ivóvíz-szolgáltatásának állami kézbe adása. Szita Károly nem adott világos választ, továbbra is megy a titkolózás.

Mint ismert, az állam zsarolással próbálja megszerezni az önkormányzatok víziközmű-vagyonát. 

Felder Frigyes, az LMP kaposvári önkormányzati képviselője adott hírt arról, hogy Szita Károly is titokban tárgyal a Kavíz átadásáról. A zöld képviselő úgy fogalmazott: történelmi bűn lenne, ha Szita Károly átjátszaná állami kézbe a kaposváriak ivóvizét. Félő, hogy az állami földekhez, a tatabányai földgázvezeték-rendszerhez, vagy az MKB és a Budapest Bankhoz hasonlóan, az államtól átkerülne a kaposvári ivóvízhálózat Mészáros Lőrinc-féle fideszes strómanokhoz - fogalmazott a képviselő.

A csütörtöki közgyűlésen Felder nekiszegezte Szita Károlynak a kérdést, hogy átadja, vagy nem adja a kaposváriak ivóvizét és a vízszolgáltatást.

A polgármester azt válaszolta, hogy ő inkább Feldertől félti a közszolgáltatásokat, amit már egy korábbi közgyűlésen kifejtett. Szita Károly a szeptember 1-jei közgyűlésre gondolt, ahol elmondta, hogy Felderék és szövetségesei adták el a közszolgáltatásokat még 2010 előtt. Azt tudni kell, hogy Felder Frigyes 2010-től önkormányzati képviselő, előtte nem vett részt a politikai életben, így dönteni sem tudott azelőtt semmiben.

A zöld képviselő visszakérdezett, hogy miért pont tőle kellene félteni az ivóvíz-szolgáltatást, hiszen pont ő szeretné, hogy a kaposváriak tulajdonában maradjon az ivóvíz. Mint érvelt, nincs racionális magyarázat arra, hogy miért akarja megszerezni az állam a kaposváriak tulajdonában lévő vagyont. Mivel az önkormányzat az állam egyik alrendszere, ha nem tudja működtetni saját forrásból, akkor is az adófizetők fogják fenntartani, mert az állam ad pénzt a működtetésre. Tehát mindenképpen állami pénz kell a fenntartáshoz, de az állam a vagyont is elvenné a kaposváriaktól.

Felder nyomatékosan megkérdezte, hogy miért kell az államnak a kaposváriak ivóvíz vagyona, de Szita továbbra is titkolózik nem ad választ erre a kérdésre.

A képviselő attól tart, hogy az államnak azért kell a vagyon, hogy azt tovább tudja adni a Mészáros Lőrinc-féle fideszes strómanoknak.

EZT OLVASTA? --> FELDER: SZITA ELKÓTYAVETYÉLTE A PÉNZT ÉS ÁTJÁTSZANÁ A KAPOSVÁRIAK IVÓVÍZÉT AZ ÁLLAMNAK

Szólj hozzá!

Lezárták a gödi Samsung gyár bejáratait

Az LMP politikusai és aktivistái más ellenzéki politikusokkal és aktivistákkal fogtak össze.

Milyen esetekben javasolt a HAL-RAR aranyérműtét, melyek az előnyei?

Mindenképpen megfontolandó a sebészi megoldás, amennyiben krónikussá váltak az aranyaeres panaszok, illetve nagyobb aranyeres csomók alakultak ki.

Kifizetetlen telefonszámla miatt támadta meg testvérét a kaposvári férfi

Egy autó körül kergette, végül a kocsi tetejére mászva kapta el az asszonyt.

Hogyan tegyük biztonságossá a tolatást?

Nem mindegyik járműben található beépített kamera, márpedig ha rendelkezünk egy ilyennel, a tolatás, illetve a parkolás is biztonságosabbá és kényelmesebbé tehető. Annak, aki még most szerez rutint ezekben a feladatokban, ez egyértelműen egy nélkülözhetetlen eszköz.

Mi alapján válasszuk ki a zuhanykabint a fürdőszobába?

Egy fürdőszoba-átalakítás során, vagy építkezés alatt is fontos, hogy a megfelelő szaniterek és kiegészítők kerüljenek a fürdőszobába. Elsődlegesen egy zuhanykabinnak olyannak kell lennie, amit hosszú évtizedekig használhatunk.

Erősre itta magát a kaposvári fiatal, s buli után két férfit is összevert – VIDEÓ!!!

Nem tetszett neki, hogy a kíséretében lévő lányok másokkal is beszédbe elegyedtek.

A finomaprító gépek szerepe a húsipari termékek előállítása során

A húsipari készítmények egy jelentős részéhez darálásra, aprításra van szükség, ez a folyamat lehetővé teszi azt, hogy az alapanyag a kívánt méretű legyen. A kolbászok, felvágottak, szalámik és más termékek esetében a finomaprítás egy kritikus művelet, hiszen ez biztosítja a késztermék megfelelő minőségét, ellenkező esetben a termék nem lesz értékesíthető. 

Kiestek az első osztályból a kaposvári kosarasok

Ki-ki meccset játszott Kecskeméten a Kométa a bennmaradásért és 13 ponttal kikaptak, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül 1995 után ismét búcsúztak a legmagasabb osztálytól.

Tudtad, hogy vízszigeteléssel is védekezhetsz a vízzel szemben?

Ma, amikor minden építészeti technológia napról napra fejlődik, és újul, nem is olyan könnyű lépést tartani a fejlesztésekkel és változásokkal. Így eshet meg az, hogy mondjuk olyan festési eljárás is kitűnő megoldás lehet, amelyről korábban még sosem hallottál.

Karácsony lemondta az ATV által szervezett főpolgármester-jelölti vitát

Vitézy és Ungár Péter szerint is mondvacsinált indokot húzott elő.

Lehetőségek a mezőgazdaság területén

Amennyiben mezőgazdasággal foglalkozol, netán épp az erdészet területén tevékenykedsz, vannak erdőid, akkor mindenképpen olvasd el a cikkünket, hiszen egy izgalmas pályázatról lesz benne szó.

Utazás a Földközi-tenger egyik leghíresebb szigetére, Ciprusra

Ha unjuk már a hazai látványosságokat, és a környező országok nevezetességeit is láttuk már, szeretnénk inkább egy mediterrán szigeten nyaralni, de nem akarunk ehhez a bolygó túlsó felére átrepülni…nos, akkor Ciprus egy tökéletes úti cél! 

Ungár Péter: Amelyik vitára meghívnak, arra elmegyek

Az LMP EP listavezetője szerint, aki nem megy el vitára, pedig meghívják, az nem méltó a választópolgárok bizalmára.

Miért szeretik az emberek a bulvárhíreket?

Vajon mi hajtja az embereket akkor, amikor sorra kattintanak rá az izgalmas és érdekes hírekre, fürkészik ki a hírességek apró kis titkait, olvassák el a velük készült interjúkat? Egyáltalán mi tartozik a bulvárba, miért szeretjük annyira és ami a legfontosabb: hol találjuk meg a legfrissebb és legszórakoztatóbb bulvárhíreket? Cikkünkből máris kiderül!

Ungár Péter megint beszólt Karácsony Gergelynek

Az LMP társelnöke szerint az ellenzék sikeres polgármestereinek győzelmét veszélyeztető jelöltek is felkerültek Karácsony listájára.

Orosz Bernadett: A kormány kergetett bele a jelöltségbe, és kitartok addig, míg az áldozatok számára biztonságos jogi környezet nem teremtünk

A Miskolcon önkormányzati képviselőjelöltnek induló egykori bántalmazott nő, az LMP hatására lépett be a politikába.

A műfüves focicipők fejlődése: mit tudnak nyújtani a mai darabok?

A futballcipők az elmúlt évtizedekben hatalmas változáson mentek keresztül.

Városszéli erdőben rakta ki otthoni veszélyes hulladákét a kaposvári férfi

Bő egy köbméternyi szeméttől, többek között autógumiktól, alkatrészektől, festékes dobozoktól próbált megszabadulni.

Miből ismerhetők fel a prémium szárazeledelek? Melyek az előnyeik?

Minden gazdiban felmerül a kérdés a kezdeti időszakban annak kapcsán, hogy milyen kutyatápot érdemes választani. Miért érdemes a prémium mellett dönteni? Egyáltalán hogyan győződhetünk meg arról, hogy kiváló minőségű termékkel van dolgunk?