Szita Károly a rádióban jelentette be, hogy milyen intézmények fognak teljesen, vagy részlegesen bezárni.
EZT OLVASTA? --> AZ ÖNKORMÁNYZAT BUKTATTA LE SZITA KÁROLY HAZUGSÁGÁT
A Csiky Gergely Színház télen bezár és nyáron fogják az elmaradt előadásokat megtartani. Az Agóráról és a Szivárvány Kultúrpalotáról most nem beszélt konkrétan, de azt megjegyezte, hogy a színházban fognak helyet kapni kulturális csoportok, kórusok, akik eddig például az Agórában próbáltak és léptek fel, tehát nagy valószínűség szerint ez a két intézmény is bezárja kapuit.
Szita Károly a könyvtárral kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy extra szünnapok bevezetéséről gondolkodnak, tehát itt is a részleges bezárás lenne a járható út.
Az újonnan megépített Aréna teljesen bezár. Az edzések és a mérkőzések is átkerülnek a régi sportcsarnokba. Hamar szembejött a polgármesterrel a valóság, hiszen a beruházás kritikusai pont arra figyelmeztettek, hogy semmi olyan energetikai megoldást nem alkalmaztak az Aréna megépítésénél, ami fenntarthatóvá tette volna a működését.
A jégcsarnokban januártól csak műanyagon lehet majd korcsolyázni, hiszen a jeget is árammal állítják elő. A műanyaghoz speciális korcsolya kel majd, tehát, akinek jégre alkalmas korcsolyája van, az jégre teheti egy darabig Kaposváron, mert nem tudja majd a műanyagon használni.
Az Virágfürdő élmény részlege délután fog csak üzemelni, viszont úszni tudnak majd a kaposváriak. A kinti 50 méteres medencét már korábban fel sem töltötték.
Szita Károly kijelentette, hogy sötét nem lehet az utcákon, de korlátozások lesznek, mert előfordulhat, hogy nem minden lámpa fog világítani az utcákon.
Szólj hozzá!
Kolbászkészítés otthon és a vendéglátásban: A minőségi alapanyagoktól a töltésig
A kolbászkészítés sok családban igazi generációról generációra öröklődő tudomány, főleg mifelénk, ahol a disznóölés az igazi szent hagyományok közé tartozik még ma is a vidéki Magyarországon. Még azok is, akik már nem tartanak otthon sertést, szívesen szerzik be az alapanyagokat, és télen maguk készítik el a hurkát-kolbászt a nagy ünnepekre.
Vajon létezik olyan, hogy tökéletes burkolat?
Mindenki ismer több fajta burkolatot. Lehet gipszkarton, csempe, tégla vagy annak utánzata, márvány vagy márványhatású, lambéria, hajópadló, illetve bármilyen csiszolt fa. Nem véletlen, hogy újra reneszánszát éli a gyalult és csiszolt faanyag, hiszen könnyebben kezelhető, mégis meleg hatást kölcsönöz. Nem úgy, mint mondjuk egy márvány, amely szép, de hideg hatást kelt.
Luxus anti-aging bőrápolás natúr kozmetikumokkal
Bár az öregedés mindenkit érintő természetes folyamat, mindent megteszünk annak érdekében, hogy hatásait mérsékeljük, késleltessük. A tudatos bőrápolás híveinek sem kell lemondaniuk erről, számos hatékony naturális formula segíti őket.
Megbízható tetőfedés cserepeslemezekkel? Igen!
A híroldalak rendre arról számolnak be, hogy egyre kiszámíthatatlanabb időjárással és klimatikus változásokkal kell szembenéznünk, ami ráirányítja a figyelmünket arra, hogy bizony az ingatlanunkat is ennek megfelelően kell felkészítenünk.
Egy veterán autó felújítása nem is olyan egyszerű
Ha egy veterán autó lapul a garázsban vagy éppen az udvarban a diófa alatt, akkor jobb, ha a restaurálását profi szakemberekre bízzuk. Közel sem olyan egyszerű a feladat, mint amire elsőre gondolunk - erről a hírekben is olvashatunk. Évtizedekkel ezelőtti technikai megoldásokat kell felújítani, amelyekhez még a szerszámokat is sokszor kihívás beszerezni.
A cukorbetegségről
A diabetológia a belgyógyászaton belül foglalkozik a cukorbetegség vizsgálatával és kezelésével, vagy pontosabban fogalmazva a szervezet szénhidrát-anyagcseréjével. A cukorbetegség rendkívül gyakori lett napjainkra, egy progresszív kórról van szó, ami azonban a megfelelő kezeléssel jól kontrollálható.
A cipőápolás legjobb tippjei
A hírekben is gyakran ismerünk meg olyan eseteket, amikor ilyen vagy olyan módon, némileg elferdítve a valóságot, visszaélnek a vásárlók bizalmával. Ez a nem túl előnyös tendencia a tisztítószerek piacát sem kíméli.
A mélyhűtők szerepe: ma már elképzelhetetlen nélkülük az élet
Belegondolt Ön valaha is abba, hogy milyen módon tárolták az élelmiszereket őseink? Bizony nem voltak még hűtők, mélyhűtők – ezáltal a tartósítást, fagyasztást teljesen másképp kellett megoldani. Néhány, érdekességeket bemutató hírportál szokott is erről cikkeket közölni.
Tuning elektromos autóknál is, ki hallott már ilyet?
Az elektromos autók esetében még nem annyira megszokott a tuning fogalma, mint benzines társaiknál, hisz egyedi, különleges formavilág és hihetetlen gyorsulás jár ezekkel a járművekkel. Viszont van egy cég, aki most ezen szeretne még egyet csavarni.
Minden, amit az izzadságról tudni akartál!
Tévhit, hogy minden izzadság egyforma és mindenre egy és ugyanazon terméket kell használnunk, már ha kell egyáltalán. A hírekkel ellentétben ezekre eltérő készítményeket kell használni, hiszen testünk két fajta verejtékmiriggyel rendelkezik.
Így szabadulhatsz meg a borotválkozás utáni kiütésektől
Sok férfi ragaszkodik ahhoz, hogy nap mint nap sima, frissen borotvált arccal jelenjen meg, a nemkívánatos piros foltok azonban elronthatják az egyébként ápolt összhatást. A megfelelő előkészületek, illetve a jó minőségű termékek használata azonban segíthet megelőzni a kiütéseket.
Tanácsok biztonsági ajtó zárcseréhez
Mikor az ember a hírekben betörésekről olvas, jellemzően elgondolkodik, hogy megfelelően védett-e az otthona az illetéktelen behatolások ellen, és ha nem, akkor elgondolkodik a szükséges lépéseken.
Miért használjunk solvent ragasztószalagot?
A ragasztószalagok azok az eszközök, amelyekre minden munkahelyen és háztartásban szükség lehet. Számtalan típus elérhető ma már belőlük, de sokszor nem is tudjuk, hogy melyik, mire jó. Egyszerűen csak levesszük a polcról azt, ami a kezünk ügyébe esik, illetve azt, amelyik a legolcsóbb, esetleg a legdrágább.
Karrierépítés sikeresen
Sokan teljes napokat képesek hírek böngészésével, olvasással, kommenteléssel eltölteni. Közben pedig elfeledkeznek a legfontosabbról: önmagukról. Pedig saját magunk fejlesztése és az önmagunkba fektetett munka mind a személyes életünkben, mind pedig a munka világában megtérül. Így legközelebb, ha adódik egy kis szabadidőnk, a hírek olvasása helyett próbáljuk ki az alábbi, karrierépítésre fókuszáló ötleteket!
Állásinterjú és stand up: mi a hasonlóság köztük?
Bizonyára meglep téged is a címben feltett blikkfangos kérdés, pedig igenis van összefüggés a két dolog között. Ahogyan ugyanis a média által felkapott stand uposok is felkészülnek az előadásukra, ugyanúgy neked is fel kell készülnöd az állásinterjúra – még ha a látszat az is, hogy spontán feleletet adtál egy kérdésre.