Szita Károly bejelentette, hogy az önkormányzat elszállíttatja az illegálisan lerakott hulladékot, mert a szemét közelében lakóházak vannak, jön a meleg, „nem akarják, hogy baj legyen”. Az ügy előzmánye, hogy vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség egy ötvenes éveiben járó férfi ellen, aki 2022-ben január és július között nagyjából 1900 tonna hulladékot szállíttatott Pécsre és Kaposvárra Olaszországból, melyet bérelt területeken tárolt illegálisan.
Szita Károly határozott kiállása azért meglepő mivel 2016 óta folyamatosan jelentették a volt Tanép telep környékén lakók a rendőrségen, illetve a tűzoltóságon, hogy időnként óriási füsttel járó égetés zajlik a területen. A mérgező füstöt több ezer ember lélegzte be. Az itt élők hiába tettek bejelentést, soha nem történik semmi.
Egy magánterületen folyt az illegális hulladékégetés. Külföldről behozott háztartási gépekből kiszedett műanyag és gumihulladékot tüntetik el az égetéssel. A súlyosan rákkeltő füstöt a lakott területre fújta a szél. A tevékenységről évek óta tudott az önkormányzat és maga Szita Károly is, de mégsem csinált semmit.
Úgy tűnik, a polgármester végre megértette, hogy foglalkozni kell az ilyen esetekkel annak ellenére, hogy nem minden hatáskör van az önkormányzat kezében.
Kép: Magyarország Ügyészsége