Az LMP és a Párbeszéd kicselezte a kormányt - nem tudták megszavazni az embertelen szociális törvényt

Kpsvr 2022-10-27 11:04:00
A teljes LMP és a Párbeszéd két képviselője egész éjjel kérdésekkel bombázta a kormányt a parlamenti vitában, így nem tudták megszavazni a

Szerda reggel 9 órától egészen csütörtök reggel hétig az LMP-s képviselők felszólalásokkal tartották életben a szociális ellátásról szóló törvénymódosításról szóló ülést, amit egy 160 oldalas salátatörvényben rejtettek el a kormánypártok. Az LMP teljes parlamenti képviselőcsoportja, valamint a Párbeszéd frakcióvezetője, Tordai Bence, és tagja, Jámbor András voltak azok, akik mindvégig a Parlament soraiban maradtak, és kérdéseikkel obstuálták az ülésnapot. A T/1620-as törvény értelmében, az állam gyakorlatilag kivonulna a szociális ágazatból, hiszen a törvény azt mondja ki, hogy a gondoskodás elsősorban az egyén, másodsorban a család, harmadsorban az önkormányzatok, majd a civil szervezetek felelőssége, és csak a sor legvégén áll az állam. 

Az LMP szerint az államnak igenis feladata az, hogy gondoskodjon az állampolgárairól. Igenis feladata, hogy olyan szociális ellátórendszert működtessen, amely megnyugtat minden egyes állampolgárt, hogy ha egyszer bajba kerül, ha esetleg nem tud gondoskodni magáról, akkor ott lesz az állam és segít. Ezért fizetünk ugyanis adót, ezért tartjuk fent az államot. Az LMP meggyőződése szerint az állam szolgálja az állampolgárokat.

A zöldpárt képviselői olyan hosszúra húzták el a vitát, amilyen hosszúra csak tudták, maratoni felszólalásokkal, korábban, még az Osztrák-Magyar Monarchia idejében ez egyébként bevett módszere volt az ellenzéknek, részben ezt elevenítette fel az LMP-frakciója.

Ungár Péter, a zöldek frakcióvezetője szerint a 22 órás vita „egy dologra jó volt, olyan vitát folytattunk az országgyűlésben, amire korábban nem volt példa, voltak fideszesek, akik valódi érveket mondtak”, ami szerinte „mégiscsak megmutatja, hogy van valamennyi értelme a parlamenti munkának”.

 

via ugytudjuk.hu

Szólj hozzá!

Szívszorító üzenetet küldtek a kirúgott tanárok

Sírás, düh és szomorúság. Ilyen ma az oktatás Magyarországon.

Döntött az Európai Bizottság: 2300 milliárd forint jön, 3000 milliárd zárolva

Magyarországon elsősorban a korrupció jelent problémát, ezért zárolják a 3000 milliárd forintot

Kutyák marták halálra az idős asszonyt

A megvadult állatok kihasználták, hogy gazdájuk nem javította meg a rossz drótkerítést és a szomszéd kertben dolgozó nyugdíjas nőre támadtak.

Két éven keresztül bántalmazta édesapját a 30 éves göllei férfi

Részegen ütlegelte édesapját, de azt vallotta, hogy nagyon megbánta.

Két dologtól függ, hogy lesz-e januártól benzinárstop

Konkrét választ adott a Miniszterelnökség.

Kicsinyes bosszú féltékenységből Siófokon

Az 53 éves siófoki férfi kicsinyes bosszút állt szeretőjén.

Tragédia - az édesanya és újszülött gyermeke is meghalt a frontális karambolban

Az édesanya pocakjában volt még a baba, akit a baleset után segítettek a világra a mentősök, de rajta sem tudtak már segíteni. Ők közlekedtek szabályosan.

Borzalom - Felnevelte unokáját az idős asszony, cserében a férfi agyba-főbe verte

A rendőrségen kiderült, korábban is többször bántalmazta a nőt a 29 éves agresszív férfi.

Olyan részeg volt a gázoló, hogy nem tudták kihallgatni a rendőrök

A járdán ütötte el a sétáló asszonyt a kerékpáros, majd segítségnyújtás nélkül elkerekezett a helyszínről.

Elhunyt Mészöly Kálmán labdarúgó legenda

Hosszú betegség után elhunyt Mészöly Kálmán. A Vasas legendája 81 éves volt.

Vádat emeltek a cukorbeteg kisfiút megalázó 5 fiatalkorú ellen

A megszégyenítés során a cukorbeteg kisfiút arra kényszerítették, hogy csókolgassa a bántalmazók cipőjét.

Állatkínzásért fegyházat kapott a büssüi férfi

Részegen ment disznót lopni, ám amikor nem sikerült, egy bozótvágóval kezdte összekaszabolni az állatokat.

Orbán megszavazta, majd megkonzultálta önmagával, hogy elutasítja a szankciókat

Orbán is kitöltötte az uniós szankciókat elítélő nemzeti konzultációt. De ha elutasítja, miért szavazta meg?

Összehangolt akció Kaposváron

45 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.

Nem bíznak a magyar kormányban, 3000 milliárd forog kockán

Az EU 3000 milliárd forintot tartana vissza, míg Orbánék nem bizonyítják a korrupcióellenes lépések hatékonyságát.

A magyar bíróság nem adja ki a veronai buszbalesetet okozó söfőrt Olaszországnak

A férfi a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy nem egyezik bele az átadásába és büntetését Magyarországon szeretné letölteni.

Kormányinfó: ukrán rakéta csapódott be Lengyelország területére

Gulyás azt is elmondta, hogy közvetve Oroszország a felelős, hiszen ő robbantotta ki a háborút, de közvetlenül az ukránok a hibásak.

TRAGÉDIA - belehalt sérüléseibe a Szondi utcai társasház 3. emeletéről kiugrott 36 éves férfi

A kaposvári kórházban három hétig küzdöttek az életéért, de nem sikerült megmenteni.

Alvó, részeg vendéget fosztott ki a presszóban, majd nekiállt szétverni a helyiséget

Közel százezer forintot talált bóbiskoló ismerősénél, akinek a bankkártyáját is elvette, mielőtt beleverte a fejét az asztalba.