Óriási bajban vannak a kaposvári mozgáskorlátozottak.

Kpsvr 2022-11-14 18:41:00
A választási kampányban még jól jöttek a mozgáskorlátozottak, de amint bajba kerültek, Gelencsér Attila már a láthatáron sincs.

Súlyos bajba került a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete, hiszen az energiaválság drasztikusan megemlete az intézményeik fenntartását. A kaposvári Napsugár Integrált Szociális Intézménynek tavaly 20 millió forint volt a teljes rezsiszámlája, idén ez 135 millióra nőtt - számolt be az RTL Híradó.

„Megkerestük a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárt, a miniszterelnök társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsadóját, miniszteri megbízottat, megkerestük a Belügyminisztériumot, az energetikai ellátásért felelős minisztériumot, sehonnan semmilyen választ, nemcsak választ, hanem még csak ígéretet sem kaptunk."

– mondta Hegedűs Lajos az egyesület elnöke.

A problémával megkeresték Gelencsér Attilát és a többi megyei fideszes képviselőt is, de csak annyit válaszoltak, továbbítják a levelet a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárnak, ami a "Nesze semmi, fogd meg jól!" tipikus esete, hiszen az államtitkárt már az egyesület is megkereste korábban.

Gelencsér Attilának a kampányban azért jól jöttek a mozgáskorlátozottak. Még 2021. októberében ment átadni egy lakószárnyat Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével és Fülöp Attilával, aki a megboldogult EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára volt. 

Gelencsér Attila a bajban már nem segít, nem látjuk lobbizni, és nem posztol a Facebookon arról, hogy megmentjük az 1600 ellátott és a 200 dolgozó biztonságát. 

Ugyanis 1600 mozgáskorlátozott léte és 200 dolgozó munkahelye került veszélybe az energiaválság miatt. Válasz és megoldás egyelőre nincs.

 

Borítókép: napsugarkozpont.hu

Szólj hozzá!

Vascsővel vert meg egy asszonyt a benzinkúton a kaposvári férfi – VIDEÓ!!!

A nő az anyjával a töltőállomás boltjába menekült, de támadóját ez sem tartotta vissza.

Milyen szúnyogháló való a tágas teraszajtóra?

A szúnyoghálók szerepe rendkívül fontos a meleg nyári időszakban, amikor nemcsak a szúnyogok, hanem egyéb apró rovarok is megkeseríthetik az életünket. Érdemes minden ablakra és ajtóra felszereltetni, mert ezzel megelőzhetjük a kellemetlen csípéseket, és a bosszantó jelenlétüket is elkerülhetjük.

Birkózzunk meg a dugulással, avagy ismerjük meg a legjobb lefolyótisztítókat!

A lefolyók bizony időnként komoly bosszúságot tudnak okozni a háztartásban. Természetesen a problémáknak nincs ideális idejük, azaz mindig rosszkor jönnek, na de egy komoly dugulás egészen biztos, hogy csak rosszkor tud bekövetkezni.

Felgyújtottak egy magyar hajléktalant Grazban

Az elkövető egy orosz illegális bevándorló volt.

Kaposvári főnöke volt a több megyében terítő drogbandának - VIDEÓ!!!

Marihuánával, amfetaminnal és kokainnal is üzleteltek.

Mi mindenre lesz szükség a szigeteléshez?

Sok szó esik az épületek szigeteléséről. Mitől lesz energiahatékony, alacsonyabb a számla, környezetbarát és így tovább. Amiről kevesebbet beszélünk, azok az egyéb tényezők egy szigetelt épület esetében – mint például a távtartók szerepe.

Elhunyt Gyenesei István

Az egykori miniszter, közgyűlési elnök, önkormányzati képviselő április 1-én lett volna 76 éves.

Előbb a telefonfülkét, majd élettársát verte szét az őrjöngő férfi

A cukorgyári körforgalomnál nem működött a telefonfülke, emiatt kiakadt a benyugtatózott garázda.

Ne mondj le a famintázatról, de mondj nemet a karbantartásra!

A gyönyörű megjelenésű, színben és stílusban is illeszkedő kerítések teszik teljessé az épületeket, így kialakításukra érdemes áldozni, és a lehető legjobb megoldást választani.

Pofon vágta az ügyeletes orvost a csontrészeg páciens

Kábulatából ébredve először az ápolókra kart rátámadni, végül a doktornak ment neki.

Tippek a lábszag leküzdéséhez

Ha kényelmetlenül érzed magad, ha mások jelenlétében le kell venned a cipődet, akkor mindenképpen olvasd el a mai cikkünket, amelyben számos hasznos tippet adunk a lábizzadás ellen!

Hasznos segítség a baromfiistállók tisztán tartásához: így könnyebben megy a munka

Egy baromfiistálló tisztán tartása komoly kihívás. Kézi erővel történő takarításhoz rengeteg alkalmazott kell. Manapság azonban már van hatékony gépi segítség, amely jelentősen leegyszerűsíti a feladatot.

Elengedhetetlen eszközök kutya vagy macska tartásához

Hazánkról tényleg elmondható, hogy kutya- és macskabarát, hiszen összehasonlítva más országokkal, rengeteg családban van egy vagy több házi kedvenc, függetlenül attól, hogy az az ingatlan lakás vagy ház. 

Egy kis segítség a vőlegények számára az esküvői öltöny kiválasztásához

A megfelelő öltöny kiválasztása a vőlegény számára sokszor háttérbe szorul, pedig az esküvői készülődés során legalább annyira fontos, mint az, hogy milyen színű lesz a meghívó vagy a koszorúslányok ruhája.

Különleges whiskyk a Skót Alföldről

A Skót Alföld a második legnagyobb whiskygyártó régió. Érdemes megismerni néhány érdekességet vele kapcsolatban, és megkóstolni néhány különleges italát.

Erre a termékre szükséged lehet a hálószobában

Léteznek olyan termékek, amelyek arra hivatottak, hogy a hálószobában töltött perceket még édesebbé tegyék. Ezek nemcsak a hangulat fokozásáról gondoskodnak, hanem megóvhatnak minket diszkomfortos élményektől, esetlegesen kellemetlen sérülésektől. 

Hogyan történik a tetőfedés? Mire kell figyelni?

Azzal valószínűleg nem mondunk újdonságot, hogy a tető az egyik legfontosabb része minden épületnek.

Sérült gyerekekre hivatkozva, kamupapírokkal gyűjtött adományokat két romániai férfi

Kaposváron 20 ezer, Siófokon valamivel több, mint ötezer forintot csaltak ki a jószándékú járókelőktől egy óra alatt, ám a rendőrök hamar elfogták őket.