Koronavírus: "Ez még a vihar előtti csend!"

2020-03-26 16:35 |

A koronavírus-fertőzések és áldozatok számának tekintetében Németország jobban áll, mint több szomszédja, Jens Spahn egészségügyi miniszter azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a számok ennek ellenére egyáltalán nem biztatóak.

Jövő Tv cikkét közöljük:

„EZ MÉG A VIHAR ELŐTTI CSEND, SENKI SEM TUDJA PONTOSAN MEGMONDANI, HOGY MIT HOZNAK A KÖVETKEZŐ HETEK”

– jelentette ki a Bild szerint a tárcavezető a koronavírus-helyzetről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón. Spahn ugyanakkor némileg reménykeltőbben azt is mondta:

„LESZ EGY KORONA UTÁNI IDŐSZAK, AMIKOR MÉG MINDIG A VÍRUSSAL HARCOLUNK, AZ ÉLET AZONBAN VISSZATÉRHET A NORMÁLIS KERÉKVÁGÁSBA.”

A miniszter a jelenlegi korlátozó intézkedéseket mindenképpen szükségesnek tartja. Arról is beszélt, hogy

a fertőzési láncolatok feltérképezéséhez a mobiltelefonok cellainformációit lehetne használni.

Már több európai országban (pl. Ausztriában, Szlovákiában, Olaszországban és Svájcban) is elkezdték használni a mobilhálózatokból kinyerhető adatokat az állampolgárok mozgásának megfigyelésére. Németországban a Deutsche Telekom anonimizált adatait nem közvetlenül a német kormány kapja meg, hanem az egészségügyi minisztérium alá tartozó szövetségi egészségügyi intézet.

Aligha képzelhető el, hogy egy hasonló kormányzati javaslat, avagy kezdeményezés belpolitikai visszhang nélkül maradna Magyarországon.

Egyelőre a Robert Koch Intézet csak a Deutsche Telekom adatait tudja felhasználni prognózisok elkészítésére Németországban, de arról még nem született döntés, hogy a Vodafone vagy a Telefonica Deutschland részéről is történjék-e adatszolgáltatás. A német egészségügyi miniszter szerint azonban mindenképpen meg kell vitatni a mobiladatok felhasználásának a kérdését, mert lehetséges, hogy az emberek gyorsabban nyerhetik majd vissza a mindennapi életük szabadságát, ha előbb sikerül felfedezni a fertőzés útvonalait.

A jelenlegi adatok szerint Németországban átlépte a 35 ezret az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint csütörtök délelőtt 37 323 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4332-vel – 13,1 százalékkal – több azt egy nappal korábbi 32 991-nél. A vírus okozta betegségben elhunytak száma 164-ről 206-ra emelkedett. A fertőzöttek számának növekedési üteme így továbbra is viszonylag alacsony, és az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességét sem feszíti túl egyelőre a járvány. A hullám felerősödése a következő időszakban, nyolc-tíz napon belül várható.

A koronavírus-járvány a német belpolitikára is hatással van, a Forsa friss felmérése szerint nő a CDU/CSU-ba vetett bizalom, és a pártszövetség népszerűsége jelenleg 36 százalékon áll, ez 4 százalékkal több, mint a múlt héten. Utoljára a 2017-es parlamenti választás előtt álltak ilyen jól.

A Zöldek a múlt héthez képest 3 százalékot vesztettek, 17 százalékon állnak – 2018 szeptembere óta nem álltak ilyen alacsonyan.

A szociáldemokrata SPD egy százalékot erősített, 16 százalékon állnak. Az AfD változatlanul 9 százalékon, a Baloldal (Die Linke) és az FDP 1-1 százalékot vesztve 8, illetve 6 százalékon állnak.

A megkérdezettek 68 százaléka szerint Németország legfontosabb problémája most a koronavírus-járvány. 31 százalék aggódik a járvány gazdasági hatásai miatt. 40 százalék meg van róla győződve, hogy a CDU/CSU tudná a legjobban kezelni a kérdést az országban – ez 12 százalékos emelkedést jelent ebben a kérdésben múlt héthez képest.

A koronavírus minden mást háttérbe szorít: mindössze 13 százalék aggódik a bevándorlók miatt, és 9 százalék a klímaváltozás, illetve a környezetvédelem miatt. Az AfD-szavazók között némileg más a kép: 49 százalék szerint a koronavírus az ország legnagyobb gondja, 46 százalék szerint továbbra is a bevándorlás.

Manfred Güllner, a Forsa vezetője a német RTL-nek azt mondta: a koronavírus-válság egyfajta néppárti reneszánszt hozott, a CDU/CSU felel meg a legjobban az emberek elvárásainak, mert végre nem magukkal vannak elfoglalva, hanem azzal, ami az embereket a leginkább aggasztja. Kiterjedt, illetve megbízható, független kutatás Magyarországon még nem készült a koronavírus-járvány és a pártpreferenciák összefüggésében.