Facebookon és a bíróságon megy egymásnak a Jobbik, de beszélni nem akarnak róla

Kpsvr 2022-05-31 15:24:00
Izgalmas helyzet alakult ki a siófoki illetőségű Jobbik-alelnök, Potocskáné és Jakab Péter között. A párt politikusai a közösségi médiában borítják egymásra az asztalt, de a sajtótól elzárkóznak.

Hétfőn este tulajdonképpen asztalt borított a Jobbik, hogy aztán kedd délelőttre már hallgatás legyen mindenről: Jakab Péter elnök a Facebookon jelentette be, nemcsak a párt etikai bizottságánál kezdeményezte helyettese, egyben az elmúlt hónapokban a legstabilabb szövetségesének számító Potocskáné Kőrösi Anita kizárását a pártból, de egyúttal fel is jelenti hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt.

Az ezek szerint a bíróságra is készülő Potocskáné már Facebookon is csak szűkszavúan reagált a korrupciós vádakra, és annyit írt, a lelkiismerete tiszta, továbbra is szolgálja a Jobbik közösségét. 

Kevéssé maradt csendben viszont Dunakeszi jobbikos önkormányzati képviselője, Varga Zoltán Péter, aki úgy döntött, ő Jakab ellen kezdeményez etikai vizsgálatot. Varga elmondta megdöbbentette Jakab bejelentése, ami szerinte már azzal sértette a Jobbik alapszabályát, hogy belső megbeszélés helyett a nyilvánosság előtt ment neki a párt frakcióvezetőjének.

A három érintett egy dologban megegyezik: miután a közösségi médián különböző formában futott végig egy-egy posztjuk az üggyel kapcsolatban, nyilatkozni már nem akartak. Varga az Azonnalinak annyit tett hozzá, ő mindent leírt Facebookon, amit tud a Potocskáné-Jakab ellentétről, és ő itt nem oldalt választ, hanem etikai vétséget látott

„A Jobbik megfelelő bizottságai el fognak járni a feladatuknak megfelelően” - mondta Varga, aki azért Facebookon azt is hozzátette, annyira nem ért egyet a párt jelenlegi irányvonalával, hogy az utóbbi időben esetleges kilépése következményeinek is utánanézett. 

Az Azonnali kereste a két főszereplőt: Potocskáné Kőrösi Anita sms-ben válaszolta, hogy nem kíván nyilatkozni,

Jakab Péternek pedig a Jobbik sajtóosztályán keresztül tettük fel többek közt azt a kérdést, hogy ha állítása szerint azért nem távolítják el Földi Istvánt a pártból egy vélt párton belüli, szexuális bűncselekmény miatt, mert megvárják vele a nyomozás eredményét, akkor miben más ebből a szempontból Potocskáné Kőrösi Anita esete, akit a feljelentéssel egyszerre akar kitenni, de csak tömören annyit kaptunk válaszként, Jakab nem kíván nyilatkozni a sajtónak.

A nyáron még az ellenzék egyik legerősebb politikai erejének tűnt Jobbik április 3. után megint problémákkal néz szembe: a pártok egy része és az elemzők is őket teszik felelőssé az összefogott ellenzék váratlanul csúfra sikerült bukásáért (Jakab ezzel szemben Gyurcsány Ferenccel együtt Márki-Zay Pétert gondolja fő bűnösnek), a tisztújító kongresszus előtt pedig nagy botrány lett abból, hogy a szintén jobbikos Szilágyi György élettársát állítása szerint Földi Máté meg akarta erőszakolni egy pártrendezvényen. Jakab Péter azt mondta, semmit sem tudott erről.

A politikust a problémák ellenére viszonylag simán szavazták meg pártelnöknek a májusi tisztújításon Stummer Jánossal szemben, pedig a 2022 előtt kirakott vagy menekült jobbikosok egyre nyíltabban kritizálták Jakab vezetési stílusát.

 

Forrás: Azonnali.hu

Szólj hozzá!

Öten támadtak a kiránduló családra Siófokon

A verekedők közül csak egy fiatal fiút sikerült beazonosítani.

Karakószörcsöki drogos őrjöngött a vasútállomáson

A gyorsteszt többféle kábítószert is kimutatott nála.

"Magyarország előre megy..." Újabb történelmi mélypont: 404 forintba kerül az euró

Napról napra értéktelenedik el a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.

KSH: Több, mint 500 ezer forint volt áprilisban az átlagkereset. Önnek is?

Vajon a kaposváriak többsége is érzi, hogy félmilliót keres?

155 meztelen fürdőzőről készített fotót és videót a vasi férfi

Négy éven keresztül készített felvételeket a fürdő öltözőjében.

Katona akart megerőszakolni egy terhes nőt Miskolcon - megszólalt a férj is

Egy 25 hetes terhes nőt akart megerőszakolni egy katona Miskolcon. A támadást látta egy járókelő is, aki nem segített. A támadót elfogták, az ügyészség nyomoz az ügyben.

VIDEÓ - Hajszálon múlt a tragédia a Vörösmarty és a Füredi utca kereszteződésénél

Nagy sebességgel érkezett meg a Vörösmarty és a Füredi utca kereszteződéséhez az a kaposvári 20 éves férfi, aki majdnem elütött egy görkoris lányt és a kísérőjét. Hajszálon múlt a tragédia, melyet az esetet rögzítő autós dudálása is segített megakadályozni. Az ámokfutó megállás nélkül továbbhajtott, de elkapták.

Több napig leáll a Vodafone néhány szolgáltatása

Még a számlát sem lehet majd befizetni. A cég azt ígéri, a telefonhívás és az internet menni fog. Mutatjuk a részleteket.

Egy alkalmazott lopott el több millió forintot a siófoki benzinkút páncélszekrényéből

Részmunkaidőben dolgozott a büntetett előéletű árufeltöltő, aki a hatmilliót a szemét közé rejtette.

Hidraulikacsővel verte meg haragosát a somogysárdi férfi

Könyöktöréssel ért véget az utcai szóváltás.

Petőfi szobrának képét manipulálva hívják harcba a kárpátaljai magyarokat Ukrajnában

Az ungvári Petőfi Sándor szobrot alakították át ukrán katonává egy képszerkesztő programmal, hozzá félig orosz, félig ukrán feliratot mellékelve.

Elhunyt egy magára hagyott csecsemő - emberölés miatt nyomoz a rendőrség

A Márfa szőlőhegyén csütörtökön délután találták meg az életben lévő újszülöttet, aki később elhunyt.

Részegen, bottal fenyegette diákjait a pedagógusnapon kitüntetett tanár

A kitüntetést átadó Nemény András polgármester szerint vizsgálat folyik az ügyben.

Fontos ellentámadást indítottak az ukránok

Az izjumi orosz hídfő felszámolására indult ukrán támadás, ha sikeres, az ukrán hadsereg megakadályozhatja Donbasz elfoglalását.

Átment a piroson és a sorompót is letörte az autós Sántosnál

A sántosi vasúti átjárónál nem bírta kivárni, míg elhalad a vonat.

Öngyilkosságba segítette szobatársát a somogyi szeretetotthon lakója

Fagyállót ittak, mert mindketten meg akartak halni, ám csak egyiküknek sikerült.

Undorító mocskot fényképeztek a vendégek az új egri McDonald's konyhájában

Napi több egycsillagos értékelést gyűjt be a gyorsétteremlánc legújabb egri egysége, amely most éppen 1,3 csillagon áll a Google szerint.

Meghalt a 8 órára buszban felejtett óvodás kislány

Meghalt az a négyéves kislány, akit kedden több órára a tomajmonostorai óvodabuszban felejtettek.

Közel húszmillió forintnyi gyümölccsel verték át a gazdákat

Felvásárlónak adták ki magukat, kajszira, sárgadinnyére és cseresznyére szerződtek, ám eszük ágában sem volt fizetni.